Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szimitisz: az USA nem irányíthatja az újjáépítést

Az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország kormányfője szerint az ENSZ-nek kell központi szerepet játszani Irak háború utáni újjáépítésében, mert az Egyesült Államok vezette hadviselő országok nem vállalhatnak felelősséget Irak újjáépítésében.


Dátum: 2003-04-02 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8921
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:43.148260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ha a támadók igazgatják az ügyeket a háború utáni időszakban, az újabb konfliktusokat és válságot gerjeszt - mondta Kosztasz Szimitisz Athénban.

Az Egyesült Államok korábban azt közölte, hogy a konfliktus lezárása után ellenőrzése alatt akarja tartani az újjáépítést. Szimitisz szerint azonban az iraki lakosság és az arab világ általában gyanakvóvá válik, ha az Irak ellen hadat viselők hoznak döntéseket az újjáépítésről.

- Egyedül az ENSZ játszhat vezető szerepet Irak esetében, mert csak a világszervezet akadályozhatja meg a nacionalizmus kirobbanását - mondta.

A múlt héten Colin Powell amerikai külügyminiszter azt mondta, Washington nem engedi át az ENSZ-nek Irak ellenőrzését, ha és amikor eltávolítja Szaddám Huszeint a hatalomból.

Powell csütörtökön utazik Brüsszelbe, hogy a háború utáni Irakról tárgyaljon az Európai Unióval, amelyet erősen megoszt az Irak elleni háború.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek