Közös vasút- és buszpályaudvart terveznek Egerben
Kapcsolódó vasút- és buszpályaudvar építését tervezi Eger városa a MÁV Zrt.-vel közösen - tájékoztatott csütörtökön hivatal sajtószóvivője.
Dátum: 2008-12-11 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:54.033655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az úgynevezett intermodális közlekedési csomópont kiépítésének elképzeléséről Habis László Eger polgármestere egyeztetett Sipos Sándorral a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettesével - közölte Koczka József.
A Pro Urbe Kft. által készített és a MÁV különböző főosztályai által véleményezett és elfogadott elképzelések szerint az új személyforgalmi vasútállomás öt vágánnyal épülne ki, és mellette kapna helyet az autóbusz pályaudvar. A kettőt egy közös épület szolgálná ki oly módon, hogy bármely közlekedési eszközre azonos helyen lehetne megváltani a menetjegyeket.
A MÁV képviselői támogatják azokat a tervezői elképzeléseket is, amelyek szerint a vágányok fölött 10-20 ezer négyzetméternyi kereskedelmi szolgáltató épületet alakítanának ki. Ez egyúttal szinte teljesen megszüntetné a közlekedési csomópont zajkibocsátását.
Az elképzelések alapján véglegesített elő-megvalósíthatósági tanulmány várhatóan januárban kerül az egri közgyűlés elé. Ez után készülhet el a térségre vonatkozó szabályozási terv, amely megteremti a fejlesztések építésjogi alapját.
Az egyeztetésen a MÁV és a város vezetői megállapodtak abban, hogy közösen dolgozzák ki a megvalósítás pénzügyi feltételeit is. Ugyanakkor az intermodális közlekedési csomópont megvalósításának határidejét egyelőre nem határozták meg és költségszámítás sem készült - mondta Koczka József.