Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét megtéveszti és átveri a közvéleményt Gyurcsány

A Fidesz kiemelten fontosnak tartja, hogy az uniós pénzek jó része a magyar munkaadókat és az építőipart segítse - jelentette ki a fidesz.hu-nak Lázár János.


Dátum: 2008-12-11 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:55.797067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus arra emlékeztetett, Orbán Viktor éppen ezért találkozott a tegnapi nap folyamán az építő- és az építőanyag ipari cégek vezetőivel, ahol a Fidesz együttműködést ajánlott a magyarországi politikai erők számára a magyar építőiparban lévő munkahelyek megmentésére.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormány ülése után a Parlamentben, sajtótájékoztatón arról beszélt, szerdától az uniós pályázatokon indult vállalkozók, vállalatok a programok támogatására 40 százaléknyi előleget vehetnek fel a szerződéskötést követő 15 nap után.

Egészen megdöbbentő, hogy a miniszterelnök farizeus módon úgy tesz, mintha elfogadná a javaslatot, miközben félrevezeti és átveri a vállalakozókat, ugyanis 2009-ben az uniós pénzek lehívását nagy részben az önkormányzatok végzik majd el, ám ebben az esetben 25 százalékot, maximum 300 millió forintot tudnak csak kifizetni előre - szögezte le a fideszes politikus. Hozzátette: Ez csepp a tengerben, semmire sem lesz elég.

Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc nemcsak félrevezeti és megtéveszti a közvéleményt, de "a Fidesz kinyújtott kezébe bele is köp, ahelyett, hogy elfogadná".

Kapcsolódó elemek