Irak-április 2.
Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes egy kedd este adásba került televíziós interjúban leszögezte: Irak nem fogad el sem kompromisszumos javaslatot, sem tűzszünetet a betolakodókkal.
Dátum: 2003-04-02 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:44.137590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Washington szeretné ha Törökország támogatást nyújtana az Egyesült Államok Észak-Irakban folytatott hadműveleteihez - jelentette ki Colin Powell amerikai külügyminiszter újságírók előtt kedden este útban Ankarába, a repülőgépen.
- Újabb brit katona halálát jelentette be szerda hajnalban a brit védelmi minisztérium. Észak-Irakból ugyanakkor ellentmondó hírek érkeztek egy brit ejtőernyős akcióról, amelyről azonban a brit parancsnokság azt mondta, hogy mit sem tud róla.
- Rendkívül heves harcok bontakoztak ki az amerikai erők és az iraki Köztársasági Gárda között a Bagdad felé vezető úton lévő Kerbelánál.
- Az amerikai légierő szerda hajnalban azt a bagdadi épületegyüttest bombázta, amelyben Szaddám Huszein iraki elnök egyik fia, Kuszaj tartja fenn főhadiszállását.
- Sikeres mentőakcióban kiszabadítottak Irakban egy amerikai hadifoglyot. A 19 éves Jessica Lynchet a dél-iraki Násziríjában egy kórházból mentették ki.
- Küszöbön áll az iraki főváros bevételéért indítandó végső ütközet - írta a szerdai The Times. A vezető londoni napilapnak a katari amerikai középső parancsnokság forrásai azt mondták, hogy az Iraki Szabadság hadművelet fő szárazföldi ütközete 48 órán belül megkezdődik.
- A Perzsa-öbölben cirkáló Kitty Hawk amerikai repülőgép-hordozó vadászbombázói kedden 900 kilogrammos bombákat dobtak le a dél-iraki Bászrában lévő információs központra.
- Az amerikai erők bekerítették az iraki fővárostól 110 kilométernyire délnyugatra fekvő Kerbelát, biztosítva a városból kivezető összes főútvonalat és folytatták előrenyomulásukat északra.
- Amerikai tengerészgyalogosok szerdán Irak középső részén elfoglaltak egy kulcsfontosságú hidat a Tigris folyón és ellenőrzésük alá vonták a Kútot Bagdaddal összekötő főútvonalat.
- Irak északi részén amerikai B-52-es hadászati bombázók szerdán a Dohúk és Moszul közötti iraki frontvonalat bombázták.
- A brit külügyminiszter szerint Irak felszabadításának nem az a célja, hogy utána külföldiek kormányozzák az országot. Jack Straw, aki szerdán a londoni rádiónak nyilatkozott, azokra az előző napi brit sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint a Washington által tervezett átmeneti iraki kormányban mindegyik minisztérium élén amerikaiak állnának.
- Újabb üzenetet intézett az iraki néphez szerdán Szaddám Huszein iraki elnök, a nyilatkozatot azonban ezúttal az állami televízió egyik műsorvezetője olvasta fel.
- Az amerikai erők szárazföldi egységei és ejtőernyősei szerdán támadást intéztek az iraki Köztársasági Gárda Bagdadot védelmező négy hadosztálya ellen - közölte az amerikai középső parancsnokság (Centcom) Katarból.
- Az amerikai hadsereg a szerda délelőtti néhány órában Kerbela közelében vívta meg első nagyobb csatáját a Köztársasági Gárda alakulataival. A 3. gépesített lövészhadosztály parancsnokai egész napos küzdelemre számítottak a település peremsávjának elfoglalásáért, a hadművelet azonban a gyenge iraki ellenállásnak köszönhetően mindössze három órán át tartott.
- Oroszország szerdán tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Bagdadban bombatámadás érte azt a lakónegyedet, amelyben az orosz nagykövetség működik.
- A dél-koreai parlament szerdán úgy döntött, hogy mintegy 700 fős nem harcoló katonai egységet küld Irakba.
- Az iraki erők elhagyták a demarkációs vonalon kiépített állásaikat szerdára virradóra Guare körzetben, ami 10-15 kilométeres kurd előrenyomulást tett lehetővé a Moszulba vezető út mentén.
- A brit kormányfő szerint nincs szükség brit erősítés kiküldésére Irakba.
- Szaddám Huszein államfő elnökletével ülést tartott szerdán Bagdadban az iraki legfelső vezetés, s a tanácskozáson részt vett Huszein két fia: Udaj és Kuszaj is - jelentette az iraki televízió, amely azonban sem élő közvetítést nem adott a tanácskozásról, sem képekkel nem illusztrálta a beszámolót.
- Kút közelében amerikai tengerészgyalogosok átkeltek a Tigris folyón, bekerítettek és felmorzsolták az iraki Köztársasági Gárda Bagdad nevű hadosztályát - közölték amerikai források. Muhammad Szaid asz-Szahaf iraki tájékoztatási miniszter cáfolta e a híreket.
- India álláspontja szerint nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia súlyosan tévedett Irak ügyében, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell véget vetnie a válságnak. A tévedés nem csak a minden várakozást felülmúló katonai ellenállásra vonatkozik, hanem az iraki nép "lelkiállapotára" is.
- A Gazeta.ru című orosz internetes lap szerint elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban két nyugalmazott szovjet tábornok készítette fel az iraki hadsereget a közelgő háborúra.
- Nezsedzsef és Kerbela városok síita szent helyeinek bombázásával vádolta szerdán Muhammad Szaid asz-Szahaf iraki tájékoztatási miniszter az amerikai-brit szövetséges erőket.
- A Bagdad felé törő 3. amerikai gyalogos hadosztály gyakorlatilag nem ütközik ellenállásba, a fővárost délről védő Köztársasági Gárda sokat emlegetett elit Medina hadosztálya a jelek szerint "jórészt elenyészett" - jelentette szerda délutáni helyszíni tudósításában a londoni rádió. A BBC tudósítója szerint az amerikaiak már 20 mérföldnél - 36 kilométernél - is közelebb járnak Bagdadhoz. Mivel a Köztársasági Gárda ugyancsak Bagdadot védő másik hadosztálya, a Bagdad gyakorlatilag megsemmisült, az amerikai tengerészgyalogság "üres autópályán robog" az iraki főváros felé - hangzott a helyszíni tudósítás.
MTI - fidesz.hu