Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El kell fogadni a közigazgatási hivatalokról szóló törvényt

A Fidesz frakcióigazgatója úgy látja, súlyos következményekkel jár, ha az Országgyűlés az idén nem fogadja el a közigazgatási hivatalokról szóló törvényt, mert veszélybe kerülhet az önkormányzatok törvényes működése, hiszen nem lesz olyan hivatal, amely ezt ellenőrizze. Répássy Róbert erről csütörtökön beszélt az MTI-nek.


Dátum: 2008-12-11 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:58.685295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb ellenzéki párt fontosnak tartja rögzíteni, hogy nem ugyanaz a tartalma az általa és a kormány által jegyzett, a közigazgatási hivatalokról szóló előterjesztéseknek. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta, pártja javaslata visszaállítaná a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalokat, a kormányé viszont lehetővé tenné, hogy az illetékesség több megyére is kiterjedjen.

A kormány javaslata szerint a közigazgatási hivatalok illetékességi területének határvonala a főváros és a megyék területének határvonalát "nem metszheti át", a Fidesz-KDNP előterjesztése pedig úgy fogalmaz: a közigazgatási hivatalok illetékessége a főváros és a megyék közigazgatási "területéhez igazodik".

Répássy Róbert az MTI-nek azt mondta, a kormány alkotmányellenes módon erőltette át a regionális hivatalokról szóló szabályozást, és ehhez ragaszkodik, az alkotmányellenes helyzetet akarja konzerválni. A Fidesz frakcióigazgatója úgy látja, súlyos következményekkel jár, ha az Országgyűlés az idén nem fogadja el a törvényt, mert veszélybe kerülhet az önkormányzatok törvényes működése, hiszen nem lesz olyan hivatal, amely ezt ellenőrizze.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatok működésének ellenőrzése élő gyakorlat, számos olyan ügy van - például a fővárosi parkolás, a XII. kerületi Turul szobor vagy a Monoki önkormányzat munkát segélyért programja -, amelyben a közigazgatási hivatalok léptek és közigazgatási bírósági eljárásra került sor. Répássy Róbert azt is hangsúlyozta, hogy az alkotmány a kormány feladatául szabja az önkormányzatok kontrollját.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a közigazgatási hivatalokról szóló egyik kormányrendelet alkotmányellenes, így azt december 31-i hatállyal megsemmisítette. Ezért az Országgyűlésnek jogalkotási kötelezettsége van.

Szili Katalin, a parlament elnöke a házbizottság csütörtöki ülése után azt mondta, a közigazgatási hivatalok kapcsán sem a kormány, sem a Fidesz nem támogatja, hogy a másik javaslatát házszabálytól eltéréssel tűzzék napirendre az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján, december 15-én.

Kapcsolódó elemek