Ukrajnában dohányoznak a legtöbben
Ukrajnában a felnőtt lakosság 60 százaléka, közte a nők 12 százaléka dohányzik - ez a legmagasabb mutató Európában.
Dátum: 2008-12-12 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:16.301404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi néhány évben továbbá megháromszorozódott a dohányzó nők száma. Európában ez a legmagasabb mutató.
A szakértők véleménye szerint a kialakult helyzet a legális, gyerekek számára is elérhető cigarettareklámok és az Európában legalacsonyabb jövedéki adó következménye.
Az ukrán kormány nemrég a dohányáru fogyasztási adójának duplájára emelését javasolja a Legfelsőbb Tanácsnak. Először január 1-től, majd július 1-től.
A forgalmi adót viszont nem szándékoznak tovább emelni.
Ukrajnában legutóbb szeptemberben, 16 százalékkal emelkedett a cigaretta ára
Az ukrán lakosság évente 10 milliárd hrivnyát (a GDP 1,2 százaléka) költ dohányárukra.