Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelten fontos az építőipari munkahelyek védelme

A jelenlegi válságra való tekintettel szükség van az építőipari cégek támogatására annak érdekében, hogy ne fenyegesse veszély százezrek munkahelyét - közölte Szijjártó Péter a fejlesztési és gazdasági minisztérium államtitkárával közösen megtartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-12-12 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:18.870037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A válságkezelésről továbbra is homlokegyenest ellenkezik véleményünk az MSZP-vel - jelentette ki Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján. A Fidesz álláspontja szerint a válságkezelés jelenlegi fázisában a legfontosabb feladat a munkahelyek megvédése.

Az építőipar ebből a szempontból a gazdaság egyik húzó ágazata, gondoljunk csak az ottani 300-350 ezer munkahelyre - hívta fel a figyelmet a politikus, majd kifejtette: ennek megfelelően fontosnak tartjuk, hogy az építőiparban tevékenykedő cégek elől elhárítsuk a nehézségeket. E célból együttműködést javasoltunk a kormánynak - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Szijjártó Péter felvázolta: javaslataink között szerepel az, hogy az uniós pályázatok elbírálása gyorsabban működjön, továbbá az, hogy az önkormányzatok 40 százalékos előleget kapjanak a már megítélt EU-s támogatásokból. A kormány ebben az irányba már tett lépést, amit mi is igen jó kezdeményezésnek tartunk, de nagyobb léptékre, nagyobb bátorságra buzdítjuk a szocialista politikusokat.

Az is világos, hogy az építőiparban komoly gondot jelent a lánc- vagy körbetartozás. Az építőipari cégek vezetői is elmondták a Fidesznek, hogy ennek a helyzetnek a feloldása rendkívül fontos lenne. Ezt az elgondolást messzemenően támogatjuk - jelentette ki a fideszes képviselő.

Végezetül, a bajba került építőipari cégek minél sikeresebb reorganizációja szempontjából javasoljuk a csődtörvény módosítását. A jelenlegi helyzetben szerintünk némiképpen lazítani kellene a szigorú szabályokon - közölte a Fidesz álláspontját a politikus.

Fontosnak tartjuk, hogy parlamenti keretek között folytatódjon az egyeztetés az építőipart érintő intézkedések meghozataláról. Ezért kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága jövő héten üljön össze, és a napirendi pontok között szerepeljen az építőipari munkahelyek védelme - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Burány Sándor örömét fejezte ki, hogy a válságkezelés elképzelései a két nagy párt között bizonyos területeken közeledni látszanak. A Fidesz és az MSZP kész együttműködni az építőipart érintő kérdésekben - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Kapcsolódó elemek