Ami a kommunistáknak nem, az a szocialistáknak sikerült
Napjaink azt bizonyítják, hogy ami 70 év alatt a kommunizmusnak nem sikerült, azt a hat év szocialista kormányzása megvalósította, hiszen az állam elhalni látszik - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a "Beszélgetések a jövőről" sorozat harmadik, Budapesten megtartott rendezvényén pénteken.
Dátum: 2008-12-13 09:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:24.226958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancellárminisztere a fórumon úgy vélekedett, hogy Magyarországon az elmúlt években totálissá vált az állam pártpolitikai gyarmatosítása. Kitért arra, hogy a közigazgatás viszonylagos önállósága az eddigi rendszerváltó kormányoknál működött, ám ezt a gyakorlatot a "gyurcsányizmus" tudatosan és szisztematikusan felszámolta. Ez - mint mondta - azért probléma, mert a központi közigazgatás szétzilálódott, a területi irányítás jogilag elbizonytalanodott, míg helyi szinten anyagi kifosztás, anyagi ellehetetlenítés történt.
A politológus hangsúlyozta: újra kell gondolni az állam szerepét; erős, aktív, intelligens, de korlátozott államra van szükség.
Szerinte a napjainkra kialakult helyzet miatt bármikor is lesz a következő választás, bármilyen arányban is kap a következő kormány felhatalmazást a kormányzásra, első feladata kell legyen az állam rendbetétele. Stumpf István hozzátette: e feladatra világos koncepcióval és jó szakmai gárdával kell felkészülni.
Az egykori kancellárminiszter kifejtette: a március 9-iki népszavazással elkezdődött a "poszt gyurcsányi" korszak, ezért az új polgári kormánynak fel kell készülni a hatalom tényleges átvételére, amire jó esélye van. Úgy vélte, a referendum időpontjától Gyurcsány Ferenc a veszteség minimalizálására törekszik, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmados győzelmét.
A beszélgetés elején Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy a "Beszélgetések a jövőről" sorozat első rendezvénye Veszprémben volt, a második Pécsett, és a mostani a harmadik. A következő ilyen beszélgetés a következő év elején Miskolcon lesz.