Szakértelem, felelősség, összefogás
Így próbál kibújni a kampány alól, nincs mondanivalója, nem akar hazudni, mint a főnökei, esetleg újabb trükkről van szó - így értékelte Bácskai János, a Fidesz ferencvárosi országgyűlési képviselőjelöltje szocialista riválisának kéthetes kampánycsendre vonatkozó javaslatát pártja választmányi ülésén.
Dátum: 2008-12-13 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125950
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:26.717549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bácskai közlése szerint Bánsághi Tamás, a január 11-i időközi választás MSZP-s jelöltje az év végi kettős ünnepre hivatkozva szeretné elérni a kampány időszakos felfüggesztését.
Bácskai, aki 1998 óta képviselő a Ferencvárosban, pártja eddigi sikerei között említette, hogy eredményesen akadályozták meg a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgálat Hospinvest tulajdonába kerülését.
Mint elmondta, 1999-ben szintén a polgári frakció kezdeményezésére sikerült az önkormányzati telkek eladását pályázati keretek közé szorítani.
Hozzátette: Mindez az azóta eltelt időszakban körülbelül 1 milliárd forint pluszbevételt hozott az önkormányzatnak.
Bácskai említést tett a Fidesz és a Magosz közös kezdeményezéséről, a rászorulók részére tervezett szociális bolthálózat kiépítéséről is.
A képviselőjelölt a szakértelmet, a felelősséget és az összefogást jelölte meg politikája fő üzeneteként.