A Fidesz megszavazza a bankmentő csomagot
A Fidesz támogatni fogja az úgynevezett bankmentő csomag elfogadását a törvényjavaslat hétfői parlamenti szavazásán - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártja kibővített évadzáró választmányi ülésén szombaton.
Dátum: 2008-12-13 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:27.469909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály azt mondta, hogy a Fidesz felelős ellenzéki pártként érdekelt a "tűzoltó intézkedések" meghozatalában, abban, hogy a válság ne terjedjen szét a magyar gazdaságban.
Hozzátette ugyanakkor, ha Magyarország nem tesz mindent azért, hogy a válságban a lehetőséget keresse, és megpróbálja orvosolni azokat a problémákat, amelyeket a válság felerősít, akkor a válságot nem átvészelni fogjuk, hanem mélyebbre merülünk benne.
Elmondta, hogy amikor 2010 körül az Európai Unió és a világ gazdasága elkezd kilábalni a válságból, lehetőség szerint Magyarország is induljon el, és ne ragadjon bele abba a recesszió közeli állapotba, amiben 2006 óta benne van.
Ehhez szerinte szociális biztonságra, pénzügyi egyensúlyra és gazdasági növekedésre alapozott gazdaságpolitikára van szükség.
Mint megjegyezte, a Fidesz ennek érdekében javasolta korábban az adócsökkentést, a gazdaságfejlesztési program elindítását és az állami kiadások visszafogását.
A volt pénzügyminiszter szerint annak "előzményei" vannak, hogy a magyar gazdaság mélyebb válságba került mint a szomszédai.
Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság duális szerkezetű gazdaság, ahol az ide települt multinacionális cégek nem tudnak szervesen beilleszkedni a gazdaságba, és ehhez a kis- és középvállalkozások sem képesek hozzákapcsolódni. Ez a jelenség szerinte ebben a válságban felerősödött.
Kifejtette: Kiderült az is, hogy a válság a magyar gazdaságot eleve "belső válság szituációjában" találta.
2007-ben a magyar export mintegy 70 milliárd euró volt, ez azonban "nem húzta magával" a GDP növekedést - mutatott rá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Hozzátette: A magyar export több mint négyszerese a két évtizeddel ezelőtti szintnek, míg a bruttó hazai termék alig egyharmadával haladja meg az 1989-es állapotot.
A kiskereskedelmi forgalom csak a felével magasabb a 1989-es színvonalnál, és a foglalkoztatottak száma is 1 millió fővel kevesebb - emlékeztett Varga Mihály.
Varga megjegyezte, a válság továbberősítette az Egyesült Államok és Európa egymásra utaltságát.
A függőség azonban ne legyen kiszolgáltatottság. Magyarország nem függhet olyan országoktól, amelyek nála kedvezőtlenebb helyzetben vannak - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.