Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddam állítólag tanácskozott

Az iraki televízió híre szerint Szaddám Huszein elnök tanácskozást tartott szerdán közvetlen munkatársaival, az iraki állam és hadsereg legfelsőbb vezetőivel, s részt vett a megbeszélésen Udaj és Kuszaj, az elnök két fia is. Képet nem közölt erről az állítólagos összejövetelről az iraki televízió.


Dátum: 2003-04-02 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:45.972271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzőleg az elnök újabb felhívását tette közzé az iraki televízió, de maga az államfő akkor sem jelent meg a képernyőn, további tápot adva olyan találgatásoknak, hogy a neki tulajdonított nyilatkozat talán nem is tőle származik. Kevéssel korábban egy olyan (állítólagos) elnöki utasítást ismertetett a televízió, amely nagy összegű pénzjutalmakat helyez kilátásba mindenkinek, aki leleplezi az ellenséges koalíció szolgálatában álló kémeket.

A háború kezdete óta sok találgatás hangzott el, illetve jelent meg nyomtatásban arra nézve, él-e még egyáltalán az iraki elnök, túlélte-e a feltételezett tartózkodási helyei ellen intézett roppant erejű légicsapásokat. Szerdán is újabb csapások érték a Köztársaság palota, az elnöki palotaegyüttes egyik épületét. Legutóbb közép-európai idő szerint dél körül csapott be egy rakéta vagy bomba. A becsapódás nyomán hatalmas porfelhő emelkedett a Tigris folyó partján magasodó épület fölé - jelentette a helyszínről a francia AFP hírügynökség tudósítója. A közép-európai idő szerint késő délutáni órákban az iraki főváros déli külvárosaira zúdultak bombák. A légicsapások sűrűsége és ereje egyaránt megnövekedett azután, hogy amerikai parancsnokok bejelentették csapataik előrenyomulását Bagdad felé. Az amerikai középső parancsnokság bejelentésében szerepelt egy olyan állítás is, hogy az amerikai erők gyakorlatilag megsemmisítettek Kút város térségében egy egész iraki elithadosztályt, a Köztársasági Gárda Bagdad hadosztályát.

Egy iraki katonai szóvivő szerint légből kapott az állítás, része az Irak ellen folytatott ellenséges propagandakampánynak.

- Valójában a Bagdad hadosztály megőrizte harcképességét és kitűnő harci szellemét - mondta az AFP-nek adott nyilatkozatában. Szavai szerint e hadosztálynak egyáltalán nem voltak szerdán veszteségei, és készen áll az ellenséges csapatok visszaverésére. A hadosztály parancsnoka ellenben kevéssel később elismert bizonyos veszteségeket az iraki televízióban, bár ő is azt mondta, hogy ezek nem érintik a vezetése alatt álló magasabb egység harcképességét. Közölte: tizenhét katonája meghalt, harmincöt pedig megsebesült az amerikaiakkal vívott szerdai ütközetben.

Az iraki állampolgárok súlyos büntetés terhe mellett kötelesek beszolgáltatni a hatóságoknak műholdas telefonjaikat - ismertette a legújabb kormányrendeletet az iraki televízió. Indoklásként hozzátette, hogy az amerikai-brit ellenséges erők szolgálatában álló ügynökök ilyen készülékek révén segítettek amerikai bombák és rakéták célra vezérlésében. Mindenki elismervényt kap a beszolgáltatott készülékről, és a háború után visszakapja azt. Aki viszont a háború napjaiban magánál rejtegeti, arra a törvény teljes szigorával lesújt - figyelmeztette a lakosságot a televízió által ismertetett kormányközlemény. Irakban tilos az ilyen készülékek birtoklása, ám megfigyelők szerint mégis sok lakos rendelkezik műholdas telefonnal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek