Gyurcsány ma is hazudott
Változásra és összefogásra van szükség a jövő évben Magyarországon - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a párt választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón. A Fidesz közölte: Gyurcsány Ferenc arcátlanul hazudott, hiszen volt mersze a nyugdíjak értékének megőrzéséről beszélni, miközben a kormány elvette a 13. havi nyugdíjat.
Dátum: 2008-12-13 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:32.451011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva elmondta, azt szeretné, ha a következő években megőriznék a szociális ellátás mai színvonalát, a nyugdíjaknál garantálnák a bérekkel azonos emelkedést, de minden többletpénzt a gazdaságra, a beruházásokra, a fejlesztésekre és az oktatásra fordítanának.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője reagálásában közölte: "Gyurcsány Ferenc arcátlanul hazudott ma is, hiszen volt mersze a nyugdíjak értékének megőrzéséről beszélni, miközben a kormány elvette a 13. havi nyugdíjat." A kormány átfogó és brutális támadást indított a nyugdíjasok ellen azzal, hogy három egymást követő évben is csökkentik a nyugdíjak reálértékét - hangsúlyozta.