IDF: "A vezetés morális válságba sodorta az MDF-et"
Dátum: 2008-12-14 00:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:34.331206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az IDF (Ifjúsági Demokrata Fórum - a szerk.) országos gyűlése határozatot fogadott el az MDF jelenlegi helyzetéről, amelyben kifejtik, hogy az MDF tisztújításának jogilag és morálisan egyaránt megkérdőjelezhető körülményei nem a 15 éve elhunyt Antall József, hanem "a széthúzás szellemét hozták a pártba".
Megjegyzik azt is, hogy elutasítják az MDF vezetőinek ultimátumát, amellyel bele akartak szólni az IDF tisztújítási folyamatába. Lasztovicza Gábort 48 igen és 5 nem szavazattal választották két évre az IDF elnökévé. A küldöttek az alelnökök közé szavazták Almássy Kornél (korábban MDF-es, most független) országgyűlési képviselőt is.