Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rábakeresztúri égető: petíciót nyújtottak be osztrákok

A rábakeresztúri (heiligenkreuzi) szemétégető osztrák ellenzői petíciót nyújtottak be a tervezett beruházás ügyében az Európai Parlamentnek. A pénteken aláírt dokumentum a folyó környezetvédelmi megvalósíthatósági vizsgálatok haladéktalan beszüntetését követeli, közölte a BIGAS polgári kezdeményezés vasárnapi közleményében.


Dátum: 2008-12-15 01:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:37.688371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum hangsúlyozza, hogy a létesítmény ellentmond fontos környezetvédelmi normáknak Ausztriában és Magyarországon. Az osztrák BEGAS vállalat Heiligenkreuzban, a magyar országhatártól mindössze néhány száz méterre tervez megépíteni egy 325 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt, mely teljesítménye révén nemcsak a tartományban keletkezett, hanem más jóval nagyobb területről származó hulladék feldolgozására is alkalmas lenne.

A tervezett hulladékégetőtől az uralkodó szélirányban 100 méterre fekszik a magyarországi Szentgotthárd városa, illetve alig 1 km-re kezdődik a közelmúltban ÉDEN díjat elnyert Őrség tájegységet is magába foglaló, teljes egészében Natura 2000 védettségű Őrségi Nemzeti Park. A 63 méter magas égetőmű, 98 méteres kéményeivel és 175 méter magas füstfáklyájával teljes egészében tönkretenné a tájképet és riasztó hatása lenne a turizmusra is. A magyar kormány már kormányhatározatban tiltakozott az égetőmű tervezett helyszínen történő felépítése ellen, és ellenzi azt a Magyar Országgyűlés illetve annak szakbizottsága is.

Kapcsolódó elemek