Sztrájkolnak csütörtökön a BKV-szakszervezetek
Megtartják a sztrájkot csütörtökön hajnali 4.30-tól délután 1 óráig a BKV buszos szakszervezetei - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője hétfőn.
Dátum: 2008-12-15 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:53.454145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő elmondta: miután a munkáltató hétfőre sem tudta megszerezni a kívánt garanciákat a társaság anyagi gondjainak megoldására, úgy döntöttek, hogy megtartják csütörtökön a félnapos munkabeszüntetést.
Nemes Gábor kitért arra: bár külön kérték, hogy valaki képviseltesse magát a tulajdonos főváros és az állam részéről is a tárgyalásokon, erre mégsem került sor. A sztrájkig tovább tárgyalnak a munkáltatóval az elégséges szolgáltatás mértékéről - tette hozzá.
A szakszervezetek öt pontban foglalták össze követeléseiket: szülessen törvényi szabályozás a városi közlekedés finanszírozásának rendezésére, az állam növelje a normatív támogatást és a finanszírozás átalakításával teremtse meg a cég stabil működését, a főváros vállalja át a BKV 80 milliárdos tartozásából keletkezett kamatterheket, vagy ennek megfelelő támogatással segítse a cég működését.
A követelések között az is megfogalmazódott, hogy a főváros ne a jegyárak növelésével pótolja a cég működéséhez hiányzó költségeket, hanem hozzon létre külön alapot, amely fedezetül szolgálhatna a BKV működéséhez.
A sztrájkbizottság szerint 30 milliárd forint azonnali gyorssegélyre van szüksége a cégnek, hogy az idei és a következő évi tervezett hiányt pótolni tudják, és ne kerüljön veszélybe a BKV működése.