Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kötelezettséget számon kérik, de kifizetés nincs

"A kötelezettséget számon kérik, de kifizetés nincs" címmel interpellációt nyújtott be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez Czomba Sándor és Ángyán József.


Dátum: 2008-12-15 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:51:55.723338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kötelezettséget számon kérik, de kifizetés nincs (Czomba Sándor és Ángyán József)

A mezőgazdaság idei eredményei a gazdálkodók szempontjából ellentmondásosak. Az Ön

megnyilatkozásaiból is tudhatjuk, hogy a terméseredmények az elmúlt éveknél magasabb szintet értek el, de a gazdálkodás eredménye inkább a nullához közelít, vagy esetleg egyes ágazatokban negatív is lehet - kezdte az interpellációt Czomba Sándor. A fideszes országgyűlési képviselő magyarázatképpen hozzátette: az árak ugyanis töredékére esetek vissza az előző évekhez képest. Ez a helyzet jellemző a beregi térségre is, ahol hiába termett nagy mennyiségben alma, szilva, hiába arattak kiemelkedő kukoricahozamot a gazdák, a gyümölcsöt nem volt érdemes leszedni és a kukoricát nem képesek értékesíteni, vagy csak áron alul akad vevő. Több tízezer tonna gyümölcs maradt a fákon.

Mint folytatta, az Európai Uniós csatlakozás támogató kampányában az egyik legfontosabb érv, mely a mezőgazdasági termelőket igyekezett meggyőzni a csatlakozás hasznosságáról, hogy kiszámíthatóak lesznek a gazdálkodás viszonyai és rendezett piaci feltételek mellett dolgozhatnak a termelők. A piaci zavarokat az uniós mechanizmusok segítségével meg lehet oldani, illetve a különböző támogatások pedig stabilizálják a jövedelmi viszonyokat - hangsúlyozta a honatya, arra emlékeztetve: a csatlakozás után hamar kiderült, hogy hiú ábránd volt ezekre építeni az eredményes gazdálkodást, és nemcsak azért mert a támogatási szint eleve alacsonyabb a régi uniós államokban gazdálkodó versenytársaknál, hanem azért is, mert a magyar kormány az esedékes támogatásokat sem volt képes időben kifizetni.

Jól emlékszünk arra, hogy Ön Miniszter Úr egy ilyen krízishelyzet után került a miniszteri székbe. Sajnos azonban az idén ismét azt kell tapasztalnunk, hogy csúsznak a kifizetések és általában az MVH sem tud választ adni, hogy a gazdák mikor juthatnak a pénzükhöz. Egyik ilyen jogcím az agrár környezetgazdálkodás, melynek kifizetése már augusztusban meg kellett volna hogy történjen. A beregi térségben 750 olyan gazdálkodóról tudunk, aki még semmilyen támogatáshoz nem jutott, de az országban több ezer gazdálkodó vár a pénzére. A hírek szerint, amelynek - ismerve a kormány gazdaságpolitikáját — sokan helyt is adnak, nincs pénz a kifizetésekre, nemcsak erre a jogcímre, hanem más elnyert pályázatra sem. Arról is lehetett hallani, hogy a minisztérium különböző források átcsoportosításhoz várja a PM engedélyét, amely által a kifizetések fedezetét próbálják megteremteni. Közben időhúzási céllal újabb és újabb ellenőrzéseket zúdítanak a gazdák nyakába. Ezeken az ellenőrzéseken természetesen szigorúan megkövetelik a környezetgazdálkodás feltételeinek betartását, amely feltételek, mint tudjuk többlet terhet vagy árbevétel kiesését jelentenek a termelőknek. Nem a követelmények betartatását kifogásoljuk, hanem azt, hogy az ellentételezés folyamatosan csúszik - fogalmazott Czomba Sándor.

A fideszes képviselő az alábbi kérdéseket intézte Gráf József miniszterhez:

- Mi az oka a késedelmes kifizetéseknek?

- Mi az oka, hogy egyes gazdálkodókat többszörösen ellen őriznek?

- Engedélyezte-e már a Pénzügyminisztérium, hogy az átcsoportosítható forrásokat a kifizetésekre felhasználják ?

- Mikorra tervezik, hogy a tárca végre utolérje magát kötelezettségeinek teljesítésében?

Gráf József válaszában elismerte, az elmúlt két esztendő nehéz volt az agrárium számára. Véleménye szerint az uniós csatlakozás eredményezte utófinanszírozási rendszerben kell az okokat keresni a kifizetések csúszására. Mint mondta, lehetne sokkal gyorsabb is a rendszer, de betartják a törvényeket.

Ángyán József viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, négy éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, és más országok gazdái időben megkapják a kifizetéseket. "Ez pedig behozhatatlan versenyhátrányt eredményez" - szögezte le a képviselő, aki arra lett volna kíváncsi a tárcavezetőtől, hogyan várják el a törvények betartását a magyar gazdálkodóktól, miközben a minisztérium a saját szerződéseiben foglalt időpontokat sem képes betartani.

Az interpellációra adott miniszteri választ 206 igen, 168 nem, és egy tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2468, 'source_type': 'media', 'source_id': 2235, 'target_type': 'article', 'target_id': 85863, 'relation_type': 'describes'}