A Fidesz-KDNP nyilatkozata a Dohány utcai zsinagóga elé tervezett tüntetésről
Dátum: 2008-12-15 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:00.815808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborodva utasítjuk vissza, hogy Toroczkai László és Budaházy György hivatásos tüntetésszervezők a Dohány utcai zsinagóga elé hívnak össze tüntetést egyértelműen megfélemlítő szándékkal.
Politikai nézeteit Magyarországon mindenkinek joga van a törvényes keretek között kifejezni, akár utcai tüntetésen is. Mégse tegyük vallási közösségek szent helyeit politikai csatározások színterévé. Akár az Esztergomi Bazilika, akár a Debreceni Nagytemplom, akár más templom vagy vallási kegyhely méltóságának megsértése felekezeti különbségektől függetlenül joggal botránkoztat meg minden jóakaratú, hívő és nem-hívő embert.
Balog Zoltán,
a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi,civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke
és
Semjén Zsolt,
a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke