Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrsparancsnokváltás Taszáron

A nagyatádi kapitányságvezető és a csurgói őrsparancsnok menesztése, továbbá a rendőrség nagyatádi hivatalvezetőjének felfüggesztése után hétfőn a taszári rendőrőrs élére neveztek ki új parancsnokot. Somogy rendőrfőkapitánya nem nevezné tisztogatásnak az alig több mint két hét alatt bekövetkezett vezetőváltás-sorozatot.


Dátum: 2008-12-16 07:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:05.028181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kaposvár nyár elején kinevezett rendőrkapitánya hétfőn cáfolta, hogy a megyeszékhely rendőrségénél "tisztogatás" folyna. A taszári parancsnokváltás okát firtató kérdésünkre Kemény Gábor alezredes azt válaszolta, nagyobb aktivitást várnának a Taszár és a Dombóvár közötti települések az őrstől, s ez indokolta a döntést.

Mint megírtuk, november végén Mergancz Sándor megyei főkapitány azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmentette a nagyatádi kapitányt, a hivatalvezetőt pedig az ellene folyó büntetőeljárás befejezéséig felfüggesztette munkaköréből.

Nagyatád új főrendőre, a december elsején szolgálatba állt Horváth László alezredes (a balatoni vízi rendészettől a dél-somogyi kisvárosba vezényelt parancsnok) az első munkanapján menesztette a csurgói rendőrőrs vezetőjét, tegnap pedig a kaposvári kapitánysághoz tartozó taszári őrs parancsnoka távozott, utódjának a harminckét éves Kiss Botond hadnagyot nevezték ki.

Taszár a délszláv válság rendezésére odavezényelt amerikai csapatok "védelmére" kapott kilenctagú rendőrőrsöt, de annak ellenére, hogy a tengerentúliak már négy éve elhagyták a légi bázist, a csoport maradt. Kemény Gábor kaposvári rendőrkapitány szerint a nagy területű taszári körzet bűnözési struktúrájának változása (a betöréses lopások elszaporodása) miatt szükséges a további rendőri jelenlét.

Somogy rendőrfőkapitánya, a nyár elején kinevezett Mergancz Sándor ezredes lapunkkal közölte: "a tisztogatás kifejezés goromba". Tény viszont, hogy az utóbbi hetekben Somogyban több rendőrségi vezetőnek kellett megválnia posztjától, mint korábban három-négy év alatt. Úgy tudjuk, hogy a személycserék folytatódnak.

Kapcsolódó elemek