Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

László Csaba az álságos miniszter

Az APÜSZ közleményben bírálja László Csabát és az általa irányított minisztériumot, akik félrevezetik a tisztességes adófizetőket.


Dátum: 2003-04-03 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:47.838969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az APEH Üldözötteinek Szövetsége álságosnak tartja László Csaba pénzügyminiszter ajánlatát az esztergomi volt szovjet laktanya területén kialakított lakótelepi lakásokkal kapcsolatos jogértelmezési vita megoldására, miszerint az érintettek forduljanak méltányossági kérelemmel a megyei adóhatósághoz, és ha jóhiszeműek voltak, valamint rászorultak, akkor egyedi eljárás keretében kedvező elbírálásra számíthatnak. Mint ismeretes ugyanis, az APEH szerint a lakástulajdonosok jogtalanul igényelték vissza az áfát és jogtalanul vették igénybe a szociális kedvezményeket lakásuk vásárlásakor, mert azok az adóhatóság jelenlegi értelmezése szerint nem számítanak új lakásoknak.

Az APÜSZ azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ha az érintettek belemennek ebbe az ajánlatba, és egyúttal a határozatokat követően nem élnek fellebbezési lehetőségeikkel, akkor kifutnak a szigorúan megszabott fellebbezési határidőkből, és gyakorlatilag lemondanak a bíróság előtti jogorvoslati lehetőségeikről is, vagyis ki lesznek szolgáltatva az APEH kénye-kedvének, jóindulatának. Az APÜSZ jól ismeri ezt a trükköt, amelynek számos kárvallottja van a gyanútlan és jóhiszemű adózók körében, és az eredeti ötlet most is APEH-vezetőktől származott. Mivel a méltányossági kérelem benyújtása nincs határidőhöz kötve, arra sor kerülhet az összes jogorvoslati lehetőség kimerítése után is, vagyis az érintett lakástulajdonosok nem késnek le semmiről. Az APÜSZ szerint egyébként az adóhatóságnak és a Pénzügyminisztériumnak nincsen igaza ebben a vitában, éppen ezért nem egyedi elbírálásokra lenne szükség, hanem minden érintettre vonatkozó elvi állásfoglalásra.

Szerdahelyi Szabolcs

az APÜSZ elnöke

Kapcsolódó elemek