Erzsébetvárosi bohózat
Az erzsébetvárosi önkormányzat képviselő-testülete tegnap a pártok frakcióvezetőiből négytagú vizsgálóbizottságot alakított, hogy választ keressen arra, történtek-e "szabálytalanságok" néhány, a kerületben található bérház nagy visszhangot kiváltó eladása kapcsán.
Dátum: 2008-12-16 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:13.564426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bohózatba illő esemény színesíti az erzsébetvárosi ingatlanbotrányt: a nyomozás kellős közepén döntött a képviselő-testület egy négytagú vizsgálóbizottság felállításáról. Azok közül, akik "tévedésbe ejtették" az erzsébetvárosi önkormányzatot, Gál György (SZDSZ), a kerületi gazdasági bizottság elnöke, Kardos Péter (SZDSZ), a kerületi pénzügyi bizottság elnöke és Kormos Lajos (független értékbecslő) előzetes letartóztatásban van. Az okozott kár - eddig - nyolcszázmillió forint, a gyanú szerint Gál György 195 millió, Kardos Péter pedig 95 millió forint kenőpénzt fogadott el, és a csalás, közokirat-hamisítás mellett Gálnál a vesztegetés, Kardosnál a hivatali visszaélés is a gyanúsítás része.
A házeladások első számú felelőse, Hunvald György polgármester a "megtévesztettek" listáját gyarapítja, azt reméli - mint tegnap elmondta -, hogy az ügyészség még karácsony előtt meghallgatja, és sikerül mindent tisztáznia.
Megpróbáljuk összefoglalni, hogy álláspontunk szerint Hunvald György polgármesternek - segítendő a bizottság munkáját, és maga tévedésbe ejtésének megfejtését is - mit is kellene tisztáznia, hogy az ügy - őt idézve - "ne árnyékolja be a szorgalmasan dolgozó képviselők munkáját".
Miért zárt ülésen tárgyalták a házak eladását, és miért szedték be az ülés végén az előterjesztéseket?
Miért nem tűnt fel, hogy személyes megbízottja, a lakások kiürítéséről a lakókkal tárgyaló Nagy György a tizenháromból tizenkét házat az önkormányzatnál dolgozó élettársának, Szijjártó Piroskának ad el?
Hogyan nem tűnt fel, hogy minden egyes házat ugyanazzal az értékbecslővel értékeltettek fel, s a tényleges érték házanként százmillióval is eltért a valós piaci értéktől?
Miért nem tűnt fel, hogy a Rózsa utcai ház vevője, Kardos Péternek, az önkormányzat pénzügyi bizottsága elnökének a cége?
Miért nem tűnt fel, hogy Kardos Péter pert indított az önkormányzat ellen, amikor az adásvételről szóló döntést visszavonták? (A keresettől Kardos akkor állt el, amikor két és fél évvel később a barátnője és Nagy György élettársa nevén alapított cég vásárolhatta meg a Rózsa utcai házat.)
Az sem tűnt fel, hogy a háta mögött nem csupán Gál György, Kardos Péter, Nagy György és az értékbecslő, Kormos Lajos játszott össze, hanem a jegyző is, aki felelős a törvényesség betartásáért ? (Az önkormányzat többségi tulajdonában álló Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. az üzleti tervek készítésére a Kálmán Zsuzsanna jegyző és férje által jegyzett B & K Ratio Kft.-vel szerződött, ami felvetheti az összeférhetetlenség és a hivatali visszaélés gyanúját.)
A polgármesterben az sem ébresztett gyanút, hogy Gál György nagy lábon él, luxuslakásba költözött, és a legújabb Jaguárral gördül be az önkormányzat parkolójába.
Hunvald Györgynek egyébként - aki maga oszthatja el az önkormányzati bérlakások csaknem negyven százalékát - az sem fokozta az éberségét, hogy a gazdasági bizottság elnöke nem csupán titkárnőjének, hanem vidékről a fővárosba költöző barátnőjének is lakást juttatott. A lakáskiutalásokat a polgármester aláírta.
Azt gondolnánk, hogy a már előzetes letartóztatásban lévők mellett a "tévedésbe ejtésben" közreműködőkkel, például Kálmán Zsuzsanna jegyzővel szemben is megingott a bizalom, s a személyi konzekvenciák nem maradnak el. Ilyesmiről azonban még nem kaptunk hírt.
Botcsinálta bizottság
A tegnap megválasztott vizsgálóbizottságban három olyan képviselő kapott helyet, akiket anno a házak eladása idején tévedésbe ejtettek. Nevezetesen: Bán Imre (MSZP), Ádler György (SZDSZ) és Kecskés Gusztáv (a polgári frakcióból kilépett KDNP-s). A bizottság negyedik tagja a fideszes Vattamány Zsolt, aki 2006-ban lett képviselő. A bizottságnak azt kell felmérnie, történtek-e szabálytalanságok az áron alul eladott bérházak ügyében, azaz: miért is sikerülhetett a már rács mögött lévőknek tévedésbe ejteniük a testület többségét. A Fidesz által javasolt független szakemberek, jogászok, könyvvizsgálók nincsenek a bizottságban.