Demszky még kettest sem érdemel
Demszky Gábor 2008-as egészségügy-szakmai politikája az elégséges minősítést sem éri el. Erről Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő beszélt újságíróknak kedden.
Dátum: 2008-12-16 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:17.042443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtótájékoztatóján Pesti Imre elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fővárosban az egészségügynek nincs gazdája, Budapest vezetése pedig "teljesen kusza és bizonytalan érdekek mentén" szakmai döntések helyett politikai döntéseket hoz.
Pesti szerint a főváros tulajdonosként nem követte azokat a változásokat és nem próbálta kezelni azokat a konfliktushelyzeteket, amelyeket az elmúlt időszak változásai okoztak a magyar egészségügyben.
Mint elmondta, mind a mai napig nem tisztázott a budapesti egészségmodell, aminek vitája koalíciós feszültséget is gerjeszt.
Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a szocialisták évről-évre a költségvetéshez adott voksaik feltételéül szabják az SZDSZ egészségügyi modellhez nyújtott támogatását.
A fideszes politikus kitért rá, hogy a modellhez szükséges tanulmányok eddig mintegy 300 milliárd forintot emésztettek fel, többet mint amennyit Székely Tamás szakminiszter az elmúlt két évben az egészségügyi reformmal kapcsolatos háttéranyagokra költött.
Pesti megdöbbentőnek tartja azt is, hogy a főváros bár 3 milliárd forintot tett félre struktúraváltoztatásra, a felelőtlen gazdálkodás miatt mégis "ott maradt a kasszában" az összeg, aminek a felét "egyszerűen elvették, és lenyelte a főváros költségvetése".
Pesti hangsúlyozta, hogy a szakterület konfliktusai mögött személyi ellentétek is húzódnak, példaként Havas Szófia fővárosi szocialista képviselő ellentét hozta fel a Bajcsy Zsilinszky Kórház főigazgatójával.
Elmondta, hogy Demszky Gábor az elmúlt hónapban - Steiner Pál MSZP-s frakcióvezető kérésére - felfüggesztette a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának a kórházigazgatók felmentésével és utódlásával kapcsolatos jogkörét.
Közlése szerint ennek oka három kórházigazgató leváltása volt, ám Demszkynek és Steinernek köszönhetően a nyugdíjkorhatáron messze túl lévő intézményvezetők továbbra is pozícióban maradhatnak.
A Magyar Hírlap korábban arról írt, hogy Demszky kormányzati nyomásra lépett, hogy Papp László, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgatója helyén maradhasson. Mint megírták, Papp, akit Havas mindenképpen el akar távolítani az intézet éléről, jó kapcsolatokat ápol Gyurcsány Ferenccel.