Nem demokratikus eljárás a külföldiek alkalmazása
Nem demokratikus és nem európai eljárás, hogy külföldi munkavállalókat alkalmaztak a ferihegyi repülőtéren a sztrájkolók pótlására - mondta el Fónagy János.
Dátum: 2008-12-16 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:20.197458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy normális országban december közepén karácsonyra készülnek, egy normális országban mennek a vonatok, egy normális országban indulnak és érkeznek a légi járatok, egy normális országban kormányoz a kormány, és ha valami baj van, akkor igyekszik azon segíteni - szögezte le Fónagy János sajtótájékoztatóján.
Szomorú, hogy azt kell mondanom, hogy Magyarországon 2008 december közepén az emberek érdeklődése kényszerűségből az iránt fordult, hogy a vonatok nem mennek, Ferihegyen sztrájk van, és a kormány, az egyik esetben külföldi tulajdonosra hivatkozva, a másik esetben, mondván, hogy egy önálló vállalatról van szó, egyszerűen nem foglalkozik a társadalom egyre több tagját érintő válságjelenséggel - tette hozzá.
A ferihegyi sztrájkról szólva elmondta: külön jelentőséget ad a sztrájknak az, hogy nemzetközi repülőterünk gyakorlatilag egy van, Ferihegy, tehát ennek zavara nemcsak a főváros, hanem az egész ország életére kihat. Ezért ennek zavartalan működése az egész ország érdeke - mutatott rá.
Kiemelte: az, hogy az elkeseredett légi közlekedésben dolgozók tehetetlenségükben az igényérvényesítésnek az egyik legkeményebb eszközéhez fordultak, és sztrájkot kezdtek, ez a magyar rendszerváltásnak egy olyan lehetősége és vívmánya, amelyet az elmúlt húsz évben eddig minden lehetséges fél, munkaadók, munkavállalók, kormány, szakszervezet tiszteletben tartott. Hozzátette: az elmúlt egy-két napban Ferihegyen olyasmi történt, amire eddig nem volt példa, a munkaadó több tucat külföldi munkavállalót hozott be a munkát megtagadó magyar sztrájkolók, dolgozók pótlására, és őket határozott időre szóló munkaszerződéssel alkalmazta.
Az eset jogi megítélése természetesen nem egy politikai párt feladata - fejtette ki -, azt majd az érintettek, szakszervezetek, dolgozók, munkaadók, vagy ha kell, akkor a törvényesség felett felügyeletet gyakorlók eldöntik.
"Az, hogy Európában ma vannak olyanok, akik az 1830-40-es évek Angliájában, egy gyarmattartó ország gazdaságában alkalmazott eszközöket alkalmaznak Közép-Európában 2008-ban, és egy nap mint nap romló magyar foglakoztatási helyzetben veszik maguknak a bátorságot, hogy külföldi munkavállalókat hozzanak be, ez ellen határozottan fellépünk, és abbéli meggyőződésünknek adunk hangot, hogy ez nem egy demokratikus eljárás, nem egy európai eljárás, és Magyarország számára ez egy elfogadhatatlan magatartás, és ha lehetőségünk lesz rá, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ez a gyakorlat ne folytatódjon, ez a most kifogásolt jelenség ne ismétlődhessen meg" - jelentette ki végül Fónagy János.