A Fidesz cáfolja a vádakat
Az MSZP ferencvárosi szervezete szerint jogsértő Bácskai János országgyűlési képviselőjelölt kampányának egyik eszköze.
Dátum: 2008-12-16 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:23.064089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP ferencvárosi szervezete szerint jogsértő Bácskai János országgyűlési képviselőjelölt kampányának egyik eszköze a főváros IX. kerületében.
Az MSZP arra hivatkozik, hogy az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság elmarasztalta a Fideszt, mivel egy közintézményben, Ferencváros polgármesteri hivatalában, Bácskai János önkormányzati képviselő postaládáján "kampányeszköznek minősülő eszközt" helyeztek el.
Az önkormányzati képviselők számára fenntartott postaládára kihelyezett választási plakáton a Fidesz emblémája, Bácskai János neve, "az érvényes szavazásra utaló jel" és az időközi országgyűlési képviselőválasztás időpontja szerepelt - közölték.
A Fidesz ferencvárosi szervezete közölte: a választási bizottság nem találta bizonyítottnak, hogy a plakátot a Fidesz vagy Bácskai János képviselőjelölt helyezte vagy helyeztette el. Mivel az elkövető személye nem állapítható meg, a bizottság nem szólította fel Bácskai Jánost arra, hogy tartózkodjon a jogszabálysértéstől - fűzték hozzá.
A IX. kerületben azért írtak ki időközi választást, mert Gegesy Ferenc polgármester, korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselő szeptember 15-én lemondott parlamenti mandátumáról, és kilépett a pártból is. A ferencvárosi 12-es országos egyéni választókerületben élők január 11-én szavazhatnak Gegesy Ferenc utódjáról.
Az MSZP Bánsághi Tamást, a kerület alpolgármesterét indítja a választáson, az SZDSZ pedig John Emesét.