Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendvai a bíróságon magyarázkodott

Lendvai Ildikó és további újságírók meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az Orbán Viktor volt miniszterelnök által az MSZP-alelnök ellen indított személyiségi jogi per. Orbán Viktor, személyiségi jogai megsértésnek megállapítása mellett, nyilvános elégtételre kötelezést, valamint egy forint összegű jelképes kártérítés megítélését kérte a bíróságtól annak a sajtóanyagnak a kapcsán, amelyet a szocialista politikus tavaly május 23-i sajtótájékoztatóján osztottak ki "Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupciógyanús döntésekről" címmel.


Dátum: 2003-04-03 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:49.171901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lendvai Ildikó a tárgyaláson elmondta: azért tartott sajtótájékoztatót május 23-án, mert előző nap nyilvánosságra került az Állami Számvevőszék jelentése, amely átláthatatlannak minősítette közpénzek végső felhasználóhoz jutását. Szerinte a volt miniszterelnök által különösképpen kifogásolt szöveg nem tőle, hanem a tájékoztató előtt kiosztott sajtóanyagból származik. Egyúttal hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy el kívánna határolódni az abban foglaltaktól.

Lendvai Ildikó úgy nyilatkozott, ő soha nem korrupcióról, hanem annak gyanújáról beszél, ha pedig idéz, akkor megjelöli forrását. A szocialista politikus emlékezett: az említett sajtótájékoztatón ő úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormány a közpénzt zsebpénzként kezelte. Mint mondta, kétségtelen, hogy súlyos és kemény kijelentésekkel illette május 23-ai sajtótájékoztatóján az ügyvezető kormányt, azok azonban nem mentek túl az akkori közbeszéd durvasági határán.

Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó elmondta: a sajtótájékoztatón felmutatta az említett segédanyagot, közölve, hogy - mivel a részletek abban megtalálhatóak - abból így nem kíván idézni.

A Népszabadságnak az eseményről tudósító munkatársától a bíróság a "hangoztatta" kifejezés sajtóbeli használatáról tudakozódott - a válasz szerint az szóbeli és írásbeli kijelentést is takarhat.

Az MTI-nek a sajtótájékoztatóról beszámoló tudósítójától az ott elhangzottak és a segédanyag viszonyáról érdeklődött a bíróság.

(A Pesti Központi Kerületi Bíróság, az előző, idén januári tárgyaláson a Magyar Nemzet című lap munkatársát hallgatta meg az ügyben.)

A tárgyalás június 5-én folytatódik, az alperes Lendvai Ildikó jogi képviselője által beidézni kért, a tájékoztató anyag készítésében részt vevő két személy meghallgatásával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek