Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Környezetvédelmi miniszteri kétségek Heathrow fejlesztéséről

A londoni Heathrow repülőtér bővítését nem szabad úgy engedélyezni, hogy nem történnek jelentős és bizonyítható fejlesztések a környezetszennyezés csökkentése érdekében - közölte a Sunday Times a brit környezetvédelmi minisztert, Hilary Bennt idézve.


Dátum: 2008-12-17 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:37.967935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter konkrétan azt mondta, hogy a tervezett harmadik kifutópályát csak akkor szabad megépíteni, ha a repülőtér működtetői igazolni tudják, hogy teljesíteni fogják a levegőminőségre és a zajcsökkentésre vonatkozó előirányzatokat. Fennáll a lehetősége ugyanis annak, hogy a tervezett bővítés esetleg nem lesz összhangban a légszennyezés mérséklését célzó európai uniós szabályokkal. Most első ízben fordult elő, hogy a brit kormány egyik minisztere kétségeit fejezte ki a repülőtér-korszerűsítési tervvel kapcsolatban.

Geoff Hoon közlekedési miniszter e hónapban januárig elhalasztotta a végső döntés meghozatalát arról, hogy megépüljön-e a harmadik kifutópálya, arra hivatkozva, hogy több idő kell az építés mellett és ellen szóló érvek tanulmányozásához. "A Heathrow repülőtér környékén gondot okoz a nirogén-dioxid okozta szennyezés, amiért a forgalom a felelős, részben a repülőgép-forgalom" - mondta Hilary Benn. Nagy-Britannia 2015-ig igyekszik kimaradni az EU légszennyezéssel kapcsolatos irányelvének megvalósításából, azonban az említett időpont után már csökkentenie kell a légköri nitrogéndioxid-szinteket.

Egyes brit tisztségviselők szerint a Heathrow repülőtér bővítése helyett inkább új repteret kellene építeni. A Heathrow Európa legforgalmasabb repülőtere és az üzemeltető BAA Ltd. szerint szüksége van a harmadik kifutópályára 2020-ig, hogy ki tudja elégíteni a növekvő igényeket. Ugyanakkor a BAA elmondta, hogy a Heathrow forgalma 4,8 százalékkal visszaesett az elmúlt tizenkét hónapban, részben a csökkentett téli menetrend miatt. Ez utóbbit a gazdasági visszaesés következtében csökkent kereslet indokolta.

Kapcsolódó elemek