Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar humanitárius segélynyújtás Irakban

Irak északi térségébe szervez segélyprogramot a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat; az akció előkészítése végső szakaszához érkezett.


Dátum: 2003-04-03 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:49.808866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A humanitárius szervezet csütörtöki tájékoztatója szerint a legrászorultabb rétegek, a sokgyerekes családok, valamint a sebesült és árván maradt gyermekek támogatását helyezi előtérbe a szeretetszolgálat az egyházi hátterű segélyszervezetek nemzetközi szövetségének - ACT-International - keretén belül megvalósítandó programjában.

A közleményből kiderül: a határokon átnyúló segélyezést a szeretetszolgálat munkatársa koordinálja, a nemzetközi partnerszervezetekkel történő együttműködésben, a szíriai Dayr az Zawr városból.

A tájékoztatás szerint a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat továbbra is folytatja adománygyűjtő programját, amelyhez a magyar lakosság segítségét is kéri.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek