Orbán feltételekkel fogadja el Gyurcsány meghívását
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök találkozót kezdeményezett a Fidesz elnökével. Orbán Viktor az InfoRádiónak adott exkluzív nyilatkozatában azt mondta: lehetségesnek tartja, hogy létrejön az egyeztetés.
Dátum: 2008-12-17 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:38.325825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő a kabinet ülése után közölte, munkatársaik keresik a lehetőséget arra, hogy január első felében tárgyalóasztalhoz ülhessenek. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: arra tett javaslatot Orbán Viktornak, hogy beszéljék meg, mit tudnak közösen tenni az országért.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott: lehetségesnek tartja, hogy létrejön az egyeztetés, zajlik a találkozó előkészítése.
Arra a kérdésre, hogy feltételei vannak-e a találkozónak, a Fidesz elnöke azt mondta: biztosan vannak, de ezen még nem gondolkodott, mert még csak reggel zajlott a telefonbeszélgetés. "Majd ezt délutánra meg hányjuk-vetjük magunkban" - tette hozzá.
Azt ugyanakkor biztosnak nevezte, hogy sem ő maga, sem a Fidesz nem adja a nevét olyan reformokhoz, amelyek az emberek ellenére jönnek létre.
"Azt a játékot, hogy fogjunk össze, és a megszorításokat közösen nyomjuk le az emberek torkán, nem tudom elfogadni. Egy radikális, jelentős és teljes gazdaságpolitikai fordulatról azonban szívesen tárgyalunk" - mondta a volt miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint nem egyes reformokra van szükség, hanem egy új gazdaságpolitikára, a gazdasági nyomás megszüntetésére és az alkotó energiák felszabadítására, és ennek érdekében mindenkivel szívesen tárgyal.
Hozzátette: a gazdasági nyomás megszüntetéséről és az alkotó energiák felszabadításáról szeretnének egyeztetni.