Csukjátok le a Tévémacit
"Gyurcsány miniszterelnök olyan, mint egy celeb, valamelyik betelefonálós realityből. Úgy is viselkedik. Különböző forgatókönyveket vesz elő, hogy benn maradjon..." - olvasható Obersovszky Péter nemrég megjelent, Csukjátok le a Tévémacit című kötetében.
Dátum: 2008-12-17 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:52:44.644357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A diktatúrához nem kell szögesdrót meg katonaság, még börtönök se nagyon. Elég néhány monopólium. Húsz - harminc ember meg tudja csinálni, ha vannak sokan, akik elhiszik, hogy a kapitalizmusnak és demokráciának mondott valami egyenlő a bunkósággal, a gátlástalansággal és a törvénytelenséggel. Ha elhiszi a többség, hogy gazdagodni csak így lehet. Vagy elhiszik például, hogy attól még demokrácia van, ha néhány törvényt egyszerűen át lehet lépni. Elég az is, ha nem látszik más, csak az, amit mutatni akarnak.
Ehhez kell a média, ehhez kelletek ti, egykori drága, kedves kollegáim. Ezt mondta ki a Tévémaci. Nagyjából 2004-re összeállt egy garnitúra, amelyik úgy gondolta, hogy ha másképp nem megy, hát legyen szögesdrót, meg katonaság és börtönök is. Hogy kik ők? Erre hamarosan választ kell adnotok. Ha szabadok akartok lenni, nevezzétek meg őket. Ezekkel nem lehet együttműködni. Ez nem ideológiai kérdés - ez a kollaboráció vagy a kollaboráció megtagadásának kérdése.
A Tévémaci rátok mutat, ezért továbbra is meg kell halnia. Amíg nem sikerül megölni, legalább be kell börtönözni egy kicsit.