Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jelentősen drágul az élet Budapesten

A közszolgáltatási díjak és a BKV-tarifák jövő évi, infláció feletti emeléséről döntött a Fővárosi Közgyűlés.


Dátum: 2008-12-18 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:06.055164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kéményseprési és a szennyvízszippantási díj 7-7 százalékkal, a szemétdíj mintegy 14 százalékkal emelkedik. A temetkezés közszolgáltatási tarifái átlagosan 6,7 százalékkal, szabadáras díjai 4 százalékkal emelkednek.

Januártól a BKV-vonaljegy 290 forintba kerül, a dolgozói havibérlet 9 ezer forint, míg a diák-, a nyugdíjas- és a kisgyermekes bérlet ára 3.550 forint lesz. Bevezetik az Egyesített Budapesti Bérletet, ami a városhatáron belül a MÁV és a Volán járataira is érvényes lesz.

A metrókon a vonaljegy - az átszállásoktól függetlenül - egy órán át használható. Új elem lesz a negyedéves bérlet, ami 100 napra három havibérlet áráért vásárolható meg. A 10 darabos gyűjtőjegy ára 2.600 forint lesz, míg a járművön vásárolt vonaljegyért 400 forintot kell majd fizetni.

A víz- és csatornadíjak emeléséről várhatóan délután dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Kapcsolódó elemek