Önerőből épült egészségház Dunavarsányban
Az önkormányzat saját költségvetéséből, pályázati támogatás és hitelfelvétel nélkül épült új egészségház Dunavarsányban, az intézményt csütörtökön adták át rendeltetésének.
Dátum: 2008-12-18 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:06.731231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bóna Zoltán, a Pest megyei község polgármestere az MTI-nek elmondta: a település mellett működő ipari park jóvoltából beáramló adóbevételek és a költségtakarékos gazdálkodás eredményeként 200 millió forintot takarítottak meg, ebből az összegből épülhetett meg az összesen 800 négyzetméter területű új egészségház. Az orvosok, rendelők eddig a nagyközségben több helyen, mostoha körülmények között fogadták a betegeket - tette hozzá.
Az intézményben négy háziorvosi rendelő, egy fogorvosi rendelő, laboratórium és gyógyszertár működik. A tervek között egy gyermekrendelő és egy védőnői központ kialakítása is szerepel. A helyieken kívül a szomszédos Délegyháza és Majosháza lakóit is fogadják itt - közölte a polgármester.