Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Támogatja az V. kerület a dohányfüstmentes éttermeket

A helyi építményadó 50 százalékának megfelelő összeggel támogatja az V. kerületi önkormányzat azokat a kávéházakat és éttermeket, amelyek 2009-ben vállalják, hogy teljesen dohányfüstmentesen működnek - közölte Rogán Antal (Fidesz) polgármester csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.


Dátum: 2008-12-18 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:10.482417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester közlése szerint a kerületben az építményadó 550 forint négyzetméterenként. Ennek felét téríti vissza az önkormányzat az adó befizetése után.

Rogán Antal bejelentette azt is, hogy a helyi képviselő-testület tagjai és az önkormányzat vezetői a 2009. évben lemondanak egyhavi illetményükről.

Az Országgyűlés 1999-ben törvényt hozott a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól. A jogszabály jelentősen korlátozza a dohányzást a munkahelyeken, és szűk keretek közé szorítja a cigarettatermékek reklámozását, a vendéglőkben pedig külön helyiséget kell biztosítani a nem dohányzóknak. 2005 decemberében az Országgyűlés módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt: az egészségügyi és oktatási intézményekben egyáltalán nem lehet már rágyújtani, tehát megszűntek a dohányzásra kijelölt helyek az épületekben.

Kapcsolódó elemek