Több ezren érdeklődnek a kedvezményes lakáshitelek iránt
Bankonként több ezren érdeklődnek a március 1-jén bevezetett kedvezményes lakáshitelek iránt a jelenleg jelzálogkölcsönt adó 15 magyarországi bank adatai szerint - mondta kedden Matolcsy György gazdasági miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2002-03-05 19:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:51.428527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte: az előrejelzések szerint a jelenlegi 120 ezerről 150 ezerre nőhet a használt lakást vásárlók, felújítók vagy cserélők száma az idén.
A tájékoztatás szerint összesen 15 bank nyújt jelenleg jelzálogkölcsönt Magyarországon, ebből három - az FHB, az OTP és a HVB - a saját jogán, további 12 pénzintézet pedig az FHB partnereként.
Mint mondta, elsősorban a 20 éves futamidejű, garantáltan alacsonyabb kamatú hitelek iránt van a legnagyobb érdeklődés.
A gazdasági miniszter jelezte, hogy az 5 éves lejáratú, fix kamatozású jelzálogkölcsönök esetében mind a 15 pénzintézetnél 6 százalék, illetve az alatti a kamat és a kezelési költség együtt. Hozzátette: korábban ezeknél a bankoknál 7,9 százalék volt a jelzálogkölcsön kamata.
Tájékoztatott arról is, hogy a felmérés szerint az átlagos magyar kétkeresős házaspárok számára elérhetővé vált a használt lakások vásárlása, cseréje és felújítása. Elmondta, 1997-ben ezek a családok 1,4 millió forint hitelt vehettek fel új lakás vásárlására; jelenleg használt lakás vásárlásra 6 millió forint, új lakáséra 7 millió forint hitelt vehetnek fel. Hozzáfűzte: az inflációval és a lakásárak emelkedésével együtt több mint kétszeresére nőtt a felvehető hitel nagysága.
- Jelentősen csökkent a havi törlesztő részlet - jegyezte meg Matolcsy György. Közölte: ha egy kétkeresős, átlagos keresetű család új lakás vásárlásához 6 millió forintnyi hitelt vesz fel 20 évre, akkor 37 ezer forint lesz a havi törlesztő részlet, 7 millió forintos hitelnél pedig kevesebb, mint 44 ezer forint.
Matolcsy György beszámolt arról is, hogy jelenleg 28 milliárd forint a jelzálogkölcsön-állomány Magyarországon; ez az első jelzések szerint 100 milliárd forint felett lesz az év végén.
A gazdasági miniszter tájékoztatása szerint január 1. óta 6637 külföldi részére adtak ki munkavállalási engedélyt, ami 3,5 százalékkal növelte meg a korábban kiadott engedélyek számát.
- A külföldiek részére kiadott munkavállalási engedélyek száma pontosan a várt mértékben emelkedett - mondta Matolcsy György.
Hangsúlyozta: a kiadott munkavállalási engedélyek egyértelműen ott kerültek kiadásra, ahol alacsony a munkanélküliek száma és magas a foglalkoztatás.
- Ez azt mutatja, hogy nincs semmilyen veszély azokon a területeken, ahol magas a munkanélküliség - tette hozzá a miniszter, jelezve: a külföldieknek szóló engedélyek 73 százalékát Budapesten és Pest megyében adták ki.
Matolcsy György közölte: Észak- és Kelet-Magyarországon összességében csökkent a külföldi munkavállalók iránti kereslet. Hozzátette, év eleje óta mindössze három engedélyt kértek a kedvezménytörvény keretében: kettőt Somogy, egyet pedig Békés megyében.
- Gyakorlatilag nincs érzékelhető hatása a státustörvény által biztosított kis résnek és lehetőségnek a munkaerőpiacra - mondta a miniszter, hozzátéve: természetesen életben van a 81 ezres plafonszám.
A kiadott engedélyek 57 százalékát román állampolgárok, 15 százalékát ukránok, 6 százalékát az Európai Unió tagországaiból érkezők, a fennmaradó részét pedig a többi, környező ország munkavállalói kapták.
- A 9 hét adataiból arra lehet következtetni, hogy jóval a 81 ezres plafon alatt fog tetőzni a külföldiek munkavállalása Magyarországon - jelentette ki Matolcsy György.
Borókai Gábor kormányszóvivő elmondta: a héten írja alá Magyarország és Jugoszlávia a szabadkereskedelmi megállapodást, ami július 1-jén lép hatályba. A gazdasági miniszter elmondta: egyebek mellett a magyar export tartós bővülése miatt köt Magyarország szabadkereskedelmi megállapodást Jugoszláviával. A kormányzat azt várja, tartósan kétszámjegyű lesz a magyar export bővülése a környező országokba.
Borókai Gábor a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: alapvető különbség van az Economist és a Washington Post című lapokban megjelent két írás között.
- Az egyik egy vélemény, a másik pedig olyan tényeket tár a nyilvánosság elé, amelyek nem felelnek meg a valóságnak - vélekedett.
Leszögezte: azt a kifejezést, hogy Lebensraum, a miniszterelnök soha nem használta, tehát e mögött szándékosságot kell feltételezni.
- A közlekedési és vízügyi miniszter tájékoztatása szerint mintegy 200 kilométeren rendeltek el elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Tiszán és környékén - közölte a kormányszóvivő.
Borókai Gábor szavai szerint ez ahhoz képest, hogy az elmúlt három évben milyen jelentős árhullámok vonultak le és milyen jelentős védekezési munkákat kellett elvégezni, szóra sem érdemes.
- Tudjuk, hogy a március szeszélyes és bármi bekövetkezhet - tette hozzá, majd leszögezte: a szakemberek mindent megtesznek, hogy megerősített gátrendszer állja a víz útját.
Borókai Gábor elmondta: a belügyminiszter tájékoztatása szerint eddig több mint 200 ezer magyarigazolványt igénylő kérelmet nyújtottak be. Hozzátette: eddig több mint 21 ezer magyarigazolványt adtak át.