Veres: Az MSZP felnőtt, a Fidesz bennragadt
Dátum: 2008-12-19 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:17.682840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP fel tudott nőni a feladathoz, így 2009-ben új gazdasági vagy politikai szituációra ismét rugalmasan tud majd reagálni. Az ellenzék oldalon már nem ilyen egyértelmű a helyzethez. A Fidesz bennragadt abban a pozícióban, hogy még azt gondolja, lehet ígérni szépet és jót - fogalmazott a miniszter.
Veres János szerint van esélye egy 2010-es szocialista választási győzelemnek. Hozzátette: a kampányban az MSZP realitásokat ígér majd.