Nagyot bukott a botránypárt
Dátum: 2008-12-19 10:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:23.747522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF már most elbukta a januári képviselőválasztást Ferencvárosban. Dézsi Mihály, a párt jelöltje nem tudott 750 érvényes ajánlást szerezni, márpedig e nélkül nem mérettetheti meg magát.
Dézsi ugyan 827 kopogtatócédulát összegyűjtött, ám ebből 145 érvénytelen volt. Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság így határozatban utasította el, hogy a volt rendőrségi szóvivő elindulhasson.
A főváros IX. kerületében Gegesy Ferenc (SZDSZ) lemondása miatt kell időközi választást tartani.