20 százalékos reálbércsökkenés a közszférában
Mai hír, hogy a közszférában foglalkoztatottak 180 ezer Ft-os bruttó bérig havi részletekben mégis megkapják a 13. havi fizetésüket, tehát nem lesznek olyan drasztikus megszorítások jövőre, mint egy hónapja tervezték.
Dátum: 2008-12-19 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:29.055474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csizmár Gábor államtitkár szerint "ez jó hír az országnak, fontos hír a munkavállalóknak".
A teljes kép kedvéért tegyük hozzá, hogy 2002 szeptemberében egy 30 év szolgálati idővel rendelkező főiskolai végzettségű közalkalmazott havi bruttó keresete 147 ezer Ft volt, ma 174 200 Ft. A bruttó kereset tehát mindössze 18,5 százalékkal emelkedett, miközben az infláció 2002-2008 között 38 százalék volt.
Vagyis egy 30 év szolgálati idővel rendelkező főiskolai végzettségű közalkalmazott reálkeresete 20 százalékkal csökkent az elmúlt hat évben. Csizmár Gábornak üzenjük, hogy ez nem olyan jó hír.
Úgy is mondhatnánk, hogy a kormány az elmúlt hat évben elvette nemcsak a 13., de a 12. havi bért és a 11. havi felét is. Ha ezeket a veszteségeket összeadjuk, azt látjuk, hogy a közalkalmazottak az elmúlt hat évben csak öt évre való fizetést kaptak.