Gazdakongresszus Karcagon
Több ezer ember részvételére számítanak szombaton Karcagon az első magyar gazdakongresszuson és a hozzá kapcsolódó eseményeken, amelyeket a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör nemzeti föld- és gazdavédelmi bizottsága rendez.
Dátum: 2003-04-03 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:53.027183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fazekas Sándor, Karcag polgármestere csütörtökön az MTI-nek elmondta: az eseményre az ország gazdakörei által delegált küldöttek mellett várják az érdeklődőket is.
A kongresszus fő témája az európai uniós csatlakozás, ennek megfelelően szó lesz többek között a gazdák érdekvédelmének unióbeli lehetőségeiről, valamint a polgári és a jelenlegi kormány által nyújtott támogatásokról. A karcagi kongresszuson várhatóan megalakul a Fidesz gazdatagozata.
A kongresszus zárásaként állásfoglalást fogadnak el a résztvevők, majd a program a kommunista diktatúrák parasztáldozatainak emlékére állított kopjafánál folytatódik.
A tavaly márciusban felállított, Jónás Imre egri fafaragó által alkotott emlékfánál az ökumenikus áldást követően beszédet mond Orbán Viktor volt miniszterelnök, majd koszorúzással ér véget a rendezvény.
MTI - fidesz.hu