Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány megzsarolta a közszféra dolgozóit

A kormány zsarolással érte el, hogy az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság visszavonta a januárra tervezett sztrájkot. Ezt Kontur Pál fideszes országgyűlési képviselője mondta pénteken, sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.


Dátum: 2008-12-19 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:35.072593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány szerinte azzal fenyegette meg közszféra dolgozóit, hogy megszünteti a 13. havi illetmény kompenzációját.

"Ha nem egyeznek bele, akkor nem lesz kompenzáció. Kész. Ennél több nem kell" - fogalmazott a politikus.

Kontur ugyanakkor azt mondta, hogy gratulál a szakszervezeteknek, mert nagy eredményt értek el, ám ez csak részeredmény. Hozzátette: a 13. havi juttatás nem ajándék, mivel törvény szerint jár a közszférában.

A kormány és a sztrájkbizottság péntek hajnalban írta alá a megállapodást, amelynek alapján a munkabeszüntetésre készülő szakszervezetek döntő többsége vállalta, hogy eláll a január 12-ére meghirdetett sztrájktól. A megállapodáshoz két szakszervezet nem csatlakozott: a Munkástanácsok és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

Kapcsolódó elemek