Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilos a játszótereken dohányozni és italozni Békéscsabán

Békéscsaba önkormányzata úgy döntött, hogy a következő esztendőtől tilos a játszótereken dohányozni és alkoholt fogyasztani - közölte a város fideszes polgármestere pénteken.


Dátum: 2008-12-19 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:37.466200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vantara Gyula elmondta: a közgyűlés döntésének értelmében a közterületi játszóterek - a téli és nyári időszámítástól függően - reggel 6 órától 19, illetve 21 óra harminc percig használhatók. Ezeket a játszótereket azonban csak a 16 éven aluli gyermekek vehetik igénybe, feltéve, hogy nincs kitéve egyéb korlátozó tábla.

A játszóterekre gépjármű behajtási, valamint egyéb, közöttük a kutyákat sétáltató tilalmat is elrendeltek.

A rendelet megsértői 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal számolhatnak.

Kapcsolódó elemek