A kormányzati megszorítások Sopront is sújtják
A csökkent központi támogatásoknak megfelelően, az elfogadhatatlan és brutális mértékű forráselvonások függvényében kellett meghatározni Sopron költségvetésének sarokszámait.
Dátum: 2008-12-19 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126362
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:38.126698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A városvezetés szembesült az Országgyűlés által december 15-én elfogadott, az önkormányzatokat brutálisan megszorító költségvetéssel. A csökkent központi támogatásoknak megfelelően kellett meghatározni Sopron költségvetésének sarokszámait - mondta el dr. Simon István alpolgármester a soproni városházán tartott sajtótájékoztatóján.
Dr. Simon István kifejtette: az adott helyzetről a városvezetés tájékoztatta a közgyűlést, ahol az ijesztő mértékű elvonásokkal szembesültek a képviselők.
Természetesen ésszerű spórolásra szükség van, de annyira durva mértékű megszorítás, mint amit a kormány javaslatára a parlament az önkormányzatokra tolt, nem elfogadható.
Az alkotmány szerint az önkormányzatok részére a kötelező feladataiknak ellátásához a pénzügyi forrásokat a kormánynak illetve a parlamentnek kell biztosítani - mutatott rá dr. Simon István.
A jelenlegi helyzet ilyen értelemben törvényellenes, alkotmányellenes - fogalmazott Sopron alpolgármestere.
Rámutatott: A közoktatásban, egészségügyben, szociális rendszerben, a normatív és egyéb finanszírozás a kötelező feladatellátás felét, háromnegyedét teszi ki, a többit az önkormányzatnak kell kipótolni ,,a nincsből".
Kérjük a kormányt, hogy változtasson a brutális megszorításokon, mert ez az általuk előidézett helyzet nem tartható - fogalmazott Sopron alpolgármestere.