Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szanyi Tibor, a rutinos vádaskodó

A Fidesz - Magyar Polgári Párt Mezőgazdasági Kabinetje szerint kezd nevetségessé válni, hogy a jelenlegi szocialista - szabaddemokrata vezetés minden mulasztásáért az előző kormányt teszi felelőssé. Pedig a választások óta már eltelt egy év. Lehetséges, hogy ez a kormányon belüli felelősségre vonás esetén jó érvnek számít, mint ahogy az FVM már élt is ezzel a lehetőséggel, amikor Medgyessy Péter miniszterelnöknek kellett beszámolnia arról, hogy áll a majdani uniós támogatások lehívásához szükséges intézményrendszer kiépítése. A magyar gazdákat azonban csak az érdekli, hogy hozzájutnak-e az uniós támogatásokhoz, vagy nem - áll a Fidesz Magyar Polgári Párt Mezőgazdasági Kabinetjének közleményében.


Dátum: 2003-04-03 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:53.891694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szanyi Tibor vádaskodását nyilván az motiválja, hogy a tárca legutóbbi tárgyalásai során újabb kudarcokat szenvedett el Brüsszelben. A Mezőgazdasági Kabinet szeretne arra emlékeztetni mindenkit, hogy a kormányváltás után a jelenlegi vezetésnek egy kész anyag állt a rendelkezésére. Ha ezt nem dobják ki a szemétbe, hanem folytatják a megkezdett munkát, akkor a 2004. január 1-i határidőre az unióval kötött megállapodás szerint már akkreditáltatni is lehetett volna az intézményeket. Mindennek ellenére a Kabinet reméli, hogy ha az eredeti határidőre nem is, de a módosított határidőre sikerül megteremtenie a kormánynak az uniós támogatásokhoz való hozzájutás feltételeit.

Az államtitkár gyöngyösi sajtótájékoztatóján felvetett további témákkal kapcsolatban azt szeretné leszögezni a Mezőgazdasági Kabinet, hogy a SAPARD-program működéséhez szükséges intézményi háttér megteremtése nem a szocialista vezetés érdeme, hiszen a polgári kormány minden feladatát végrehajtotta ezzel kapcsolatban, és csupán az akkreditáció időpontja húzódott át a választások utánra.

A magyar borpiaci helyzet kapcsán a Kabinet aggodalmának ad hangot. Szanyi Tibornak a magyar borágazat megismertetésére tett erőfeszítések kapcsán azon is el kellene gondolkodnia, hogy a szocialista kormány által elfogadott jövedéki törvény-módosítással éppen ők engedtek ismét teret a borhamisításnak, és ez jelentősen ronthatja a magyar borok piaci megítélését az Unióban.

Az elmúlt év végén lefolytatott magyar-orosz tárgyalásokkal kapcsolatban az államtitkár azon állítása, miszerint a tárgyalások folyamán sikerült kinyitni az orosz főváros piacát a magyar termékek előtt ellentétben áll a Külügyminisztérium véleményével. A külügyi tárca képviselője a Mezőgazdasági Bizottság Uniós Albizottsága előtt cáfolta, hogy lettek volna ilyen tárgyalások. Megállapodás csak arról jött létre, hogy a műtrágyára kivetett magyar vámpótlék megszüntetése miatt eltörölték a büntetővámokat. A Kabinet álláspontja szerint kudarcnak minősíthető, ha ennek ellenére még sem nőtt a magyar kivitel mennyisége.

Budapest, 2003. április 3.

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Mezőgazdasági Kabinet

Kapcsolódó elemek