Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európa Tanács elítélte az iraki inváziót

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtökön határozottan elítélte az Irak ellen indított katonai inváziót, és annak befejezésére szólította fel az akcióban részt vevő kormányokat.


Dátum: 2003-04-03 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:54.221147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 45 európai államot tömörítő strasbourgi szervezet állásfoglalása szerint az iraki beavatkozás törvénytelen és ellentétben áll a nemzetközi jog alapelveivel.

Az ET-közgyűlés annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a jelenlegi helyzetben nem igazolható az erőszak alkalmazása Irak lefegyverzése céljából.

A plenáris ülés résztvevői megállapították: továbbra sincs bizonyíték arra, hogy Irak fenyegetést jelentene az Egyesült Államokra, amely támadást intézett ellene.

Az iraki válság feltárta az Európát és az Egyesült Államokat megosztó nézetkülönbségeket, rávilágított arra, hogy nincs összhang az európai államok, valamint egyes kormányok és a népeik többsége által képviselt nézetek között - fogalmazódott meg a plenáris ülésen.

A közgyűlés által megszavazott határozati javaslati emlékeztet: a nemzetközi közösség túlnyomó többsége ellenezte, hogy a jelen szakaszban katonai intervencióra kerüljön sor, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsában mindössze négy tagállam támogatott.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének képviselői ismét megerősítették, hogy támogatják az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti stratégiai szövetséget, de egyúttal figyelmeztettek arra, hogy ezzel a kapcsolattal nem szabad visszaélni, nem lehet az európai országokat "sem elfogadhatatlan választások elé állítani, sem pedig megosztottságot előidézni közöttük".

Surján László, a közgyűlés néppárti csoportjának frakcióvezető-helyettese elmondta, a csoporthoz tartozó képviselők elítélik a háborút, amelyet a jelenlegi helyzetben nem tartanak megoldásnak. Szerintük az további gondokat idéz elő. Az iraki válság megosztja a véleményeket, ellentéteket kelt egyrészt az egyes kormányok, másrészt a kormányok és a lakosság között.

- A néppárti frakció is elítéli az iraki diktatórikus rendszert és természetesen a terrorizmus minden formáját. Az a tény, hogy az Egyesült Államok megkerülte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, s egyoldalúan a háború megindítása mellett döntött, új helyzetet teremtett - ez a tárgyalóasztal helyett az erő alkalmazására helyezi a hangsúlyt - jelentette ki Surján. Hozzáfűzte, hogy hosszú távon viszont a döntés következményeként számítani lehet az Európai Unió közös kül- és védelmi politikájának megerősödésére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek