Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabolcs megye: a 471-es út felújítását kérik

Leszavazták a parlamentben, ezért most a megyei közgyűlés elnöke kéri, hogy a 471. számú, Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka közötti utat mielőbb teljesen újítsák fel.


Dátum: 2008-12-21 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:55.733875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Karácsony előtt, a jövő évi költségvetés ismeretében a megyei közgyűlés határozatban fogadta el, hogy ebben a témában felterjesztéssel éljek a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterhez" - vázolta az MTI-nek a legutóbbi történéseket Seszták Oszkár.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke úgy érzi, hogy a sok kanyarral tarkított, kisvárosok központján átfutó főút korábban ütemezett, de most a költségvetésből kimaradó felújítása a szatmári térség és a régióközpont Debrecen közötti összeköttetést nehezíti meg.

"Az elmúlt tíz évben 51 ember vesztette életét a 72 kilométeres útszakaszon" - mondta Seszták Oszkár.

Az érintett települések korábban közalapítványt hoztak létre, aláírást gyűjtöttek és demonstráltak az ügy érdekében. A parlament ennek ellenére leszavazta a módosító indítványt - összegezte a legnagyobb ellenzéki pártot képviselő elnök. Hozzátette: "Ha a kormány a közútfejlesztési koncepció uniós támogatásából nem tud pénzt adni, akkor arra esély sincs, hogy hazai forrásból finanszírozzák az útfelújítást."

Kapcsolódó elemek