Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány képtelen a helyzet megoldására

Világossá vált, hogy az esztendő végére a kormány elvesztette a kontrollt az országban zajló folyamatok felett - mondta el Szijjártó Péter.


Dátum: 2008-12-21 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:53:56.952970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter Sajtótájékoztatója

Világossá vált, hogy az esztendő végére a folyamatok teljes egészében kicsúsztak a kormány kezéből, a kormány elvesztette a kontrollt az országban zajló folyamatok fölött - húzta alá vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Mint mondta, ezt láthattuk már abban is, hogy a nagykereskedelmi ár csökkenése ellenére nő a villany ára. Hozzátette: a sztrájkok mentén kialakult helyzet kezelésére is képtelennek mutatkozik a kormány. De az világossá vált - jegyezte meg -, hogy a munkáltatók nem hajlandók megegyezni a munkavállalókkal, sem a repülőtéri, sem a vasúttársasági cégvezetők nem hajlandók komolyan, érdemben megfontolni a munkavállalók kéréseit, követeléseit.

Kiemelte: a sztrájkhoz való jog alkotmányos jog, és nyilvánvalóan senki sem feltételezi, sem a repülőtéri, sem a vasúti dolgozókról, hogy "jókedvükben sztrájkolnának".

"Számunkra teljesen elfogadhatatlan, demokráciában példátlan, éppen ezért határozottan el is utasítjuk, hogy a repülőtéri munkáltató külföldi sztrájktörőket importált annak érdekében, hogy megfossza a magyar munkavállalókat attól, hogy éljenek az alkotmányos jogukkal. És elfogadhatatlan számunkra az is, hogy a MÁV-nál fegyveres biztonsági őrök kényszerítették munkahelyük elhagyására a sztrájkoló munkavállalókat. Ez demokráciában példátlan, elfogadhatatlan, mint ahogy az is elfogadhatatlan egyébként, hogy a kormány részéről ilyenkor egy mukkot sem lehet hallani" - jelentette ki.

A kormánynak minden körülmények között kutya kötelessége, hogy biztosítsa mindenki számára az alkotmányos jogok érvényesülését - húzta alá. Ez pedig jelen esetben két részre bontható: a kormány köteles biztosítani a munkások számára azt az alkotmányos jogot, hogy követeléseiket, kéréseiket érdemben figyelembe vegyék és megvitassák, és a kormány köteles természetesen mindenki számára garantálni a karácsonykor való hazajutás lehetőségét - mutatott rá. Hozzátette: azonban a kormány részéről csak nagyképű, lekezelő, az embereket lenéző, kioktató nyilatkozatok hangzanak el.

A helyzet megoldására jól láthatóan képtelen a kormány, ezért kezdeményeztük azt, hogy holnap az Országgyűlés költségvetési bizottsága üljön össze - szögezte le. Mint elmondta, az ülésre meghívták a közlekedési minisztert, és a két nagy, jelenleg sztrájkoló szakszervezet vezetőit.

"Reméljük, hogy ezen parlamentáris fórumon, illetve ezen parlamentáris fórum után végre (...) előáll az a helyzet, hogy a munkáltatók érdemben megvitatják a munkavállalók követeléseit, akik így aztán visszatérhetnek a munkához, a magyar emberek számára pedig ez a lehetetlen helyzet megszűnik" - szögezte le végül Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1090, 'source_type': 'media', 'source_id': 2248, 'target_type': 'article', 'target_id': 86062, 'relation_type': 'describes'}