Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

El kellett takarni Wass Albert szobrát

Lepellel borították be csütörtökön a romániai Szászrégenben a katolikus plébánia udvarán álló Wass Albert-szobrot, miután lejárt az egyhetes türelmi idő, melyet a március végén odalátogató román kormánybizottság adott a szobor eltávolítására.


Dátum: 2003-04-03 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:54.534062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Március 27-én háromtagú bukaresti bizottság járt a Maros megyei Holtmaroson és Szászrégenben, hogy intézkedjen a háborús bűnösként elítélt Wass Albert szobrainak eltávolításáról. Az akció csak Holtmaroson járt sikerrel: az ottani szobor azóta a református templomban áll. Akkor még arról volt szó, hogy a szászrégeni szobrot deszkaépítménnyel veszik körbe. Az elmúlt napokban a Hargita megyei Bögöz magyar iskolájának vezetőségét szólította fel a megye prefektusa arra, hogy változtassák meg a Wass Albertről elnevezett iskola nevét. Az iskola vezetősége még nem hozott döntést az ügyben. Wass Albert erdélyi írót háborús bűnökért ítélte el a kolozsvári népbíróság 1946-ban, rehabilitációja azóta sem történt meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek