Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A köztársasági elnök eltévelyedése


Dátum: 2008-12-23 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:03.443897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Folyik hát a hiteles közintézmények járomba törése, megdolgozása. Vagy elfogadják a mindenki egyformán hibás elvét, (esetleg nem hajlandók cincálni a múltat), vagy teljes médiaerővel szorítják be a pártpolitizálók közé. A kormány gazdaságpolitikáját élesen, és - már látjuk - okkal bíráló (mit kapott ezért az arcába?!) Járai Zsigmond utáni Magyar Nemzeti Bank már besorolt. Az Alkotmánybíróság szocialisták által delegált elnökét, népszavazási eltévelyedése miatt móresre tanították, és félre tették. A Legfelsőbb Bíróság elnökét nem engedik kinevezni, mert nem lenne uralmuk felette. A köztársasági elnököt pedig karanténba zárják.

Sólyom Lászlót az a lap (Népszabadság - a szerk.) sunyizta le, amely 2006-ban - a balliberális értelmiséggel és médiával karöltve - falazott a bevallottam éjjel-nappal hazudozó, és a hatalom megtartása érdekében nem kormányzó, mi több törvényekkel manipuláló, s magát a köztársaság elnökét is félretájékoztató Gyurcsány Ferenc kormányon maradásának.

Kapcsolódó elemek