Hatvan évvel ezelőtt hurcolták el a hercegprímást
Hatvan évvel ezelőtt, 1948. december 26-án hurcolták el a Mindszenty József hercegprímást az ÁVO központjába, az Andrássy út 60-ba. A főpapot később egy látványos koncepciós perben, meghamisított vallomások alapján életfogytiglani fegyházra ítélték.
Dátum: 2008-12-28 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:24.586193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatvan évvel ezelőtt, Karácsony másnapján dörömböltek az ávósok a prímási palota ajtaján. A hercegprpímás elfogására Décsi Gyula államvédelmis alezredes is megérkezett Esztergomba. A főpap csak a legszemélyesebb tárgyait vihette magával. Mindszenty Józsefet kémkedéssel, valutaüzérkedéssel és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel vádolták.
Magyarország hercegprímását a vallatások során többször megalázták, mezítelenre vetkőztették és megverték. A kínzásokról és a stimuláló szerek adagolásáról főpap részletesen is beszámolt emlékirataiban. Mindszenty, akit már a nyilasok is bebörtönöztek, végül minden próbálkozás ellenére sem tört meg teljesen és a tárgyalásán bátran szembenézett vádlóival és bíráival. Vallomásait ezért meg is kellett hamisítani. Végül életfogytiglani fegyházra ítélték, mert a halálos ítélettől a várható külföldi és magyarországi tiltakozások miatt visszariadtak.
A nyugati tiltakozás és a főpap egészségi állapota miatt végül a fegyházat házi őrizetre változtatták. A hercegprímást 1956-ban Pálinkás-Pallavicini Antal vezetésével a rétsági laktanyából érkező katonák szabadították ki a felsőpetényi őrizetből, a forradalom leverése után az amerikai nagykövetségre menekült. Itt írta meg emlékiratait is. Az országot - akarata ellenére - 1971 szeptemberében hagyta el, végül a bécsi Pazmaneumban lelt otthonra.