Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányi politika: az állatvilágot idézi a németeknek


Dátum: 2008-12-30 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:34.580247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Rheinische Post hosszú cikkében ismerteti Ralf Nahrendorf a politikai hazugságok és a demokrácia kapcsolatát ecsetelő vitairatát, ahol Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde az abszolút negatív példa. (...)

A düsseldorfi napilapban Reinhold Michels Hazudni, trükközni, álcázni című cikkében a politikai hazugságok szerepét elemző vitairattal foglalkozik. Ha az év legfontosabb kifejezésének nem a "pénzügyi válságot" választották volna, akkor az akár a szószegés is lehetett volna - írja Ralf Nahrendorf egy vitairatában. A témában egyébként Andrea Ypsilanti, a hesseni SPD elnöke volt a meghatározó legendássá vált hazugságával: a választások előtt még azt mondta, hogy sohasem működik együtt a Baloldali Párttal. A választások után azonban mégis hajlandó volt erre. Ezzel hónapokig befolyásolta a 2008-as politikai vitákat, a felháborodás hatalmas volt. A mai világ Ypsilantijainak nagy elődei voltak, az egyiket Niccolo Machiavellinek hívták. A híres-hírhedt firenzei a XVI. században úgy fogalmazott: "A hatalom okos birtokosa nem teheti meg és nem szabad a szavát tartania, ha ez neki kárt okozna, és már elmúltak azok az okok, amelyek az ígért tételt kiváltották." 2009 számos választás éve lesz Németországban, amely január 18-án Hessenben kezdődik és a szeptember 27-i Bundestag-választásokon éri el csúcspontját. Akár még olyan tisztességtelen kijelentéssel is számolni lehet, mint amelyet 2006-os győzelme után Gyurcsány Ferenc mondott - utalt az író a magyar miniszterelnök hírhedt őszödi beszédére. Az ilyen mértékű ügyeskedésen és csaláson, hamisításon, trükközésen, álcázáson alapuló politika méltatlan a demokráciához. Nahrendorf szerint azért, mert a demokrácia nem lehet olyan, mint az állatvilág, ahol az álcázással és a becsapással könnyű megszerezni a zsákmányt. A demokrácia rászorul az igazságra. A polgároknak tudniuk kell, milyen választási lehetőségeik vannak; ellenkező esetben minden voksolás önmaga paródiájává válik.

Kapcsolódó elemek