Időközi polgármester-választás Csurgón
Időközi polgármester-választást tartanak a hónap végén Csurgón; eddig három jelöltet vettek nyilvántartásba, de a péntek délután lejáró határidőig még lehet újabb jelentkező, aki leadja az induláshoz szükséges legalább 136 érvényes ajánlószelvényt.
Dátum: 2003-04-04 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:55.855073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rádics Lászlóné aljegyző elmondta: eddig hárman jelöltették magukat, közülük ketten függetlenként indulnak, a harmadik a szocialista párt jelöltje.
A függetlenek egyike és a szocialista jelölt jelenleg a képviselő-testület tagja. A harmadik jelölt nyugdíjas.
Április 27-én azért tartanak időközi választást Csurgón, mert a múlt év végén lemondott Szászfalvi László polgármester, a térség MDF-es országgyűlési képviselője, aki 1990-től töltötte be a tisztséget.
Szászfalvi László azért vált meg tisztségétől, mert többszöri kísérlet ellenére sem választotta meg a szocialista többségű közgyűlés az általa jelölt alpolgármestert, Bihariné Asbóth Emőkét, aki az időközi választáson a független polgármesterjelöltek egyike.
MTI - fidesz.hu