Arcátlanság a kormány legújabb reklámkiadása
"A pofátlanság minden határán túl van", "az arcátlanság netovábbja". Ezt Ágh Péter fideszes politikus mondta kedden sajtótájékoztatón a kormány legújabb kommunikációs kiadásai és titkosszolgálatokat szépítő megrendelései kapcsán.
Dátum: 2008-12-30 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:40.025727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus azzal kapcsolatban, hogy a MeH "egészen elképesztő és arcátlan módon" 300 millió forintot költ a gazdasági válság megmagyarázására, azt mondta, hogy a válságot nem elmagyarázni kellene, hanem megoldani, ám erre a szocialista kormány láthatóan alkalmatlan.
A politikus kitért a Hócipő című lapba szánt cikkek révén a titkosszolgálatok népszerűsítésére szánt kiadásokra is.
Mint ironikusan megjegyezte, a reklámra feleslegesen költik el a bruttó 4 millió forintot, mivel "a Hócipő, szellemi hátterét ismerve, ingyen is megtette volna".
Nem kellene arra költeni, hogy azokat a titkosszolgálatokat reklámozza, amelyek fideszes, ellenzéki képviselőket hallgatnak le - tette hozzá.
A Magyar Nemzet mai számában írt arról, hogy a kormányzat szerint népszerűsítésre szorulnak a Szilvásy György által felügyelt polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, ezért bruttó négymillió forintnyi közpénzt költöttek a balliberális lapban megjelent cikksorozatért, amellyel reményük szerint az emberek a titkosszolgálatot megkedvelik.