Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron jussát kéri Verestől

Sopron közgyűlése a 2009. évi költségvetési törvény legalább a törvényben kötelezően előírt közoktatási feladatok ellátásához minimálisan szükséges forrás biztosítását kéri a pénzügyminisztertől az önkormányzati érdekek védelme céljából. A kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentéséről is határozott hétfőn a soproni képviselő-testület.


Dátum: 2008-12-30 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:42.243786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése - az Önkormányzati törvényben biztosított felterjesztési jogával élve - felkéri a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésére vonatkozó törvény módosítását kezdeményezze, amelyben olyan támogatási rendszerre tesz javaslatot, amely a helyi önkormányzatok számára lehetővé teszi a kötelezően előírt közoktatási feladatok ellátását.

A felterjesztést a soproni képviselőtestület ma 16 igennel fogadta el. Az MSZP frakció számára az önkormányzat érdekeinek védelmét nem tartotta fontosak, mert kivonult az ülésről.

Abdai Géza alpolgármester elmondta: egy városvezetésnek kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a város intézményeit működtetni tudja. Fel kell hívni arra a kormány figyelmét, hogy a kötelező önkormányzati feladatok ellátására a központi költségvetés nem biztosítja a forrást. Aki ezt nem teszi meg a városért, az hibát követ el - mondta Abdai Géza, hozzátéve: a cél, hogy minél színvonalasabban működjenek a városi intézmények.

Dr. Simon István alpolgármester felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy a Magyar Köztársaság jogszabályai komoly lehetőséget adnak az önkormányzatoknak arra, hogy kérdéssel, javaslattal véleménnyel forduljanak a megfelelő szervekhez, az önkormányzati érdekek védelme céljából.

Az önkormányzatok alulfinanszírozottak. A bevételek nagy részét elviszi a központi költségvetés, miközben keveset oszt vissza, és a kötelező állami feladatokat ellátó önkormányzatok az államtól még 50 százalékban sem kapják meg a feladatok ellátásához szükséges pénzt. Nem tartható ez a helyzet, ezért fordul Sopron a pénzügyminiszterhez - mondta dr. Simon István.

Nagy Tamás, az MDF helyi képviselője, aki a maga részéről nem értett egyet a szocialisták kivonulásával, hozzászólásában kifejtette: megszavazza a felterjesztést

Dr. Fodor Tamás polgármester szerint a kormány részéről van lehetőség időközbeni költségvetési módosításra, akár annak az oktatásra vonatkozó részét illetően. Önmagáért beszél, hogy az önkormányzatnak a hiányzó összeget, az állami finanszírozás helyett a saját büdzséjéből kell kipótolnia - mutatott rá Sopron polgármestere.

Egyhangú szavazattal határozott Sopron közgyűlése arról, hogy azok a kis- és középvállalkozások, amelyeknek vállalkozási szintű adóalapja nem éri el a 2,5 millió forintot, 2009. január 1-jétől 30 százalékos adókedvezményben részesüljenek.

Kapcsolódó elemek